Nicky Hayden kerékpározás közben ütközött össze egy személyautóval, melynek következtében olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy öt nappal később a kórházban elhunyt. A balesetet okozó Peugeot 206-ot egy 31 éves fiatalember vezette, akinek mindeddig nem hozták nyilvánosságra a nevét. Az már a helyszíni szemle során kiderült, hogy a kocsi sofőrje túllépte a sebességhatárt, ugyanis a megengedett ötven km/óra helyett hetvennel haladt, mikor a szerencsétlenség bekövetkezett. A szakemberek szerint, ha szabályosan vezet, egyértelműen elkerülhette volna az ütközést, vagyis az ő figyelmetlensége okozta a tragédiát.Ámde egy közeli épület térfigyelő kamerájának felvételéből kiderült, hogy Hayden nem állt meg a stoptáblánál, sőt még zenét is hallgatott fülhallgatón keresztül, mindennek fényében a bíróság állásfoglalása szerint a négykerekű tulajdonosa hetven, a világbajnok pedig harminc százalékban felelős a történtekért. Emiatt a döntéshozó végül a vártnál enyhébb büntetést szabott ki az autóvezetőre, aki így egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, emellett elvették jogosítványát, továbbá a bírósági költségeket is fizetnie kell.
Mindenki vétkes...
Ítélet született a Hayden-ügyben
2018. október 11. Hírszerkesztő
Közel másfél éve, 2017 tavaszán ütötte el egy figyelmetlen autós a MotoGP-világbajnokot, az ügyben hosszas procedúra után végül most hirdettek ítéletet. A fiatal sofőr enyhe büntetéssel megúszta tettét.