Több ezer motormárka van jelen a piacon, de ezek közül csak egy tucatnyi éri el a lélektani határnak számító, évi egymillió darabos mennyiséget. Ismerve a vásárlói szokásokat, ide szinte csak olyan gyártó kerülhet be, amelyik nagyrészt hagyományos, benzines modelleket forgalmaz, hiszen az elektromos robogók és motorkerékpárok a folyamatos növekedés dacára is kis szeletet tesznek ki az eladásokból – jelenleg évente 9-10 millió hangtalan gép áll forgalomba a világon. Ezért is komoly teljesítmény, hogy egy kínai gyártót az alapítás után nagyjából egy évtizeddel máris a legjobbak között jegyeznek.
Elektromosmotor-gyártó a világ legnagyobbjai között
A McD (Motorcycle Data) a világ 97 meghatározó motorkerékpár-piacának adatait elemzi, és ez alapján állítja fel rangsorát a legnépszerűbb típusokról, illetve márkákról.
Pont olyan dinamikus a forgalom növekedése, mint amilyen nagy léptékben fejlődik maga az elektromos közlekedés. Néhány év alatt felére csökkent az akkumulátorok és más összetevők ára, az elérhető modellek aksikapacitása és teljesítménye pedig ezzel párhuzamosan két-háromszorosára nőtt. Így ma már több gyártó kínál 150-200 kilométer feletti hatótávú modellt, ami a legtöbb embernek már tökéletesen megfelel mindennapi közlekedésre, ismerve az európai nagymotorok átlagos, 3-4 ezer kilométeres éves futásteljesítményét. A legnagyobb márkák között jelenleg tizedik NIU azzal harcolta ki az előkelő helyezést, hogy 2023 és 2025 között kétszeresére növelte forgalmát, amiben nagy szerepe volt a robogók mellett megjelenő, nagy teljesítményű csupaszmotoroknak és enduróknak is.
Így aztán napjainkban már megtalálható a kínálatban a 3-400 köbcentis vetélytársak gyorsulását idéző, de A1-gyel vezethető RQi Sport, a közúton is használható XQi3 enduró és egy kiemelkedő, közel 180 km-es hatótávú robogó is, a NQiX 1000, mely hatalmas aksikapacitása mellett közel 130 km/órás végsebességgel büszkélkedhet:
Emellett természetesen a kedvező árnak is nagy szerepe van a piaci sikerben, így további előny, hogy több NIU – péládul az extra kedvezménnyel kínált, új bemutatómotorok – egymillió alatti áron kaphatóak, ami ismerve a villanyrobogók alacsony fenntartási költségeit, néhány év alatt teljesen megtérülhet a tankoláson megspórolt forintokból.
Hogyan ért fel a NIU tíz év alatt a csúcsra?
A NIU Technologies-t 2014-ben alapították azzal a céllal, hogy az addig látott modelleknél erősebb, gyorsabb és gazdagabban felszerelt robogókkal lássa el a kínai piacot, majd később meghódítsa a világ többi részét is. Egy évvel az indulás után előrukkolt a vállalat az N-es modellcsaláddal, és innentől ugrásszerű volt a növekedés. Már 2018-ban megjelentek a cég részvényei a NASDAQ-tőzsdén, 2020-ra pedig kiépítették a nemzetközi kereskedőhálózatot, ám ekkor a világjárvány kis időre visszavetette a növekedést.
Amint feloldották a korlátozásokat, a NIU újra szárnyalni kezdett, és 2023-ban több mint félmillió, egy évvel később 767 000, míg tavaly már 1 120 000 robogót és motort értékesített világszerte. Bár a gépek 92-94%-a hazai piacon, Kínában talált gazdára, de így is jelentős mennyiséget, hozzávetőleg nyolcvanezer darabot vásároltak a világ többi táján, ami azt mutatja, hogy egyre nagyobb igény van gazdag felszereltségű, prémium kategóriájú elektromos motorokra.