Immáron három évtizede ünnepeljük Magyarországon a Föld napját. Maga az esemény egyébként John McConnell kezdeményezésére született meg egy UNESCO konferencián, még 1969-ben, és napjainkban már 175 országban „tartják”, hogy minden évben felhívják a figyelmet a környezettudatos élet előnyeire és fontosságára.

Az e-robogózás és a környezetvédelem

A tavaly már több mint 600 ezer robogót értékesítő NIU-nál pontokba szedték, miért is a robogózás, pontosabban az e-robogózás a települések „megmentője” – a közlekedési forma, mely valóban élhetővé teszi a nagyvárosokat.

1. A robogó alig szennyez, helyben pedig egyáltalán nem
Ízlelgessük kicsit a számot: Magyarországon évente 49 millió tonna széndioxid-kibocsátásért felel a közlekedés, holott a rövid, városon belüli utak megtehetőek károsanyag-kibocsátás nélküli járművekkel is.

niu-kornyezetbarat-elektromos-robogo
Attól, hogy környezetbarát, még lehet fürge! Tempós kanyarokban is elemében van a NIU

Persze szemellenzős hozzáállás lenne azt mondani, hogy egy elektromos motornak nincs ökolábnyoma, de ha a használatából fakadó kibocsátáshoz hozzáadjuk a gyártás, szállítás, karbantartás, újrahasznosítás környezetterhelését, akkor is csak 14% a CO2-érték, mint egy átlagos városi autó esetében, azaz nagyjából a hetede.

2. Ha nem fogyaszt, akkor nem is szennyez
Köztudott, hogy hatásfok terén utolérhetetlenek a villanymotorok. Míg a fél világ azon dolgozik, hogy 50%-os hatásfokot érjen el belsőégésű motorral, a hangtalan gépek simán 90% felett teljesítenek, beleszámolva a töltés veszteségét is. Az már csak hab a tortán, hogy ez a hatékonyság súlyos forintokban mérhető megtakarítás a tulajdonosnak, elvégre az e-robogók kilométerköltsége nagyjából tizede, mint a hasonló méretű és teljesítményű benzineseké.

niu-kornyezetbarat-elektromos-robogo
Ha nő az akksik energiasűrűsége, akkor a hatótáv is ugrászszerűen megnő. Napjainkban a lítium-kén akkumulátorok viszik a pálmát, ezek energiasűrűsége akár 14-szer nagyobb az ólomsavas telepénél

Emellett a fékezéskor töltésre használt mozgási energia is az elektromos robogók mellett szól, hozzátéve, hogy bizony szükség is van a motor magas hatásfokára. Elvégre napjainkban nem is annyira az erőforrás hatékonysága, hanem az akkumulátorok energiasűrűsége jelenti a szűk keresztmetszetet az elektromos motorkerékpárokban.

3. Lélegzethez jut a város
Egy USA tanulmány szerint az ingázók 76%-a egyedül ül az autóban, tehát amikor nincs farkasordító hideg és nem esik a hó, gyakorlatilag bármilyen gépjárművel nekivághatna a napi távnak.

niu-kornyezetbarat-elektromos-robogo
Amint a közlekedők 30-40%-a motorra ül, gyakorlatilag megszűnnek a dugók – igazán megérne egy próbát itthon is...

Márpedig azt több európai mérés során is megállapították, hogy amint elkezdenek átpártolni kétkerékre, és a motorok aránya meghaladja a 30%-ot, egy csapásra eltűnnek a reggeli és délutáni torlódások. Ráadásul így az autóval utazók is kevésbé szennyezik a levegőt – hiszen kevesebbet állnak a dugóban –, amint tízből legalább hárman motorra váltanak autó helyett.