Egy nyolchónapos, 30 ezer kilométeres túra nagymotorral is komoly kihívás, nemhogy apró robogóval, mely 30-40 km/órás átlagsebességgel falja az utat. Ennek dacára hősünk kitartott, és 261 nap alatt összesen 30 530 kilométert tett meg a 3 kW-os Bosch motorral hajtott robogóval.

Harmincezer kilométeres túra a NIU-val

Útja során többek között eljutott Belső-Mongóliába és Tibetbe is, s nem mondhatnánk, hogy kímélte volna a technikát. Aludt -40 fokban, ahol a hideg őt és az akksikat sem kímélte, de erre készült is, ezért egy tartalék lítiumion akkumulátorral megtoldotta az eredeti áramforrást. Nagy szó, hogy ezen kívül csak a nyergen és a világításon módosított, vagyis szinte teljesen gyári motorral vágott neki a távnak.

niu-rekord-30-ezer-kilometeres-tura-28396
Zokszó nélkül tűrte a megpróbáltatásokat a NIU NQi Pro, pedig néha -40 fokban, megannyi csomaggal kellett legyűrnie az emelkedőket és kint éjszakáznia a hóban

Csaknem negyven kilót nyomott Zhou felszerelése, de így is „szedte” a lábát az apró motor, már amikor nem hátráltatta az extrém időjárás. – A havas, hegyvidéki területeken csak ötven kilométert (!) tudtam megtenni 12 óra alatt, de lazább terepen napi 245 kilométer is összejött – mesélte Zhou a túra végén.

niu-rekord-30-ezer-kilometeres-tura-28399
Zhou és a világjáró NIU. Nem sok motor jár erre, főleg nem tisztán elektromos hajtású gép...

Persze nem volt eseménytelen az út, és főszereplőnk már sorolja is a „műszaki hibákat”, mikor arról kérdezik, milyen kihívásokat kellett leküzdenie a nyolc hónap alatt. – A leggyakoribb bosszúságforrás a botrányosan rossz utakon összeszedett defektek sora volt, illetve az igazsághoz tartozik, hogy a vidéki, kieépített áramhálózat nélküli részeken néha egyszerűen lemerültek az akksik, mert egy szem konnektor nem sok, annyi sem volt az utak közelében. Szerencsére ez utóbbi sem okozott gondot: mindig akadt egy kedves furgonos, aki elvitt a következő benzinkútig, panzióig, ahol megtöltöttem a gépet, és már mehettem is tovább – emlékezett vissza Zhou.

niu-rekord-30-ezer-kilometeres-tura-28398
Majdnem negyven kilónyi felszerelés – ezt kellett felpakolnia a robogóra indulás előtt

– Emellett az időjárás is gyakran hátráltatott, például az északi tartományokban csak napi négy órát tölthettem nyeregben, olyan dermesztő hideg volt – tette hozzá. Hősünk kalandja során 14 100 dollárt költött, ami nagyjából napi 50 dollárnak felel meg, igaz, kissé árnyalja a képet, hogy ebben már a motor vételára is benne volt.