- Alaposan megváltozott a világ, furcsa képzettársítások övezik a kalandozás fogalmát. Remek példa erre, ahogy napjaink terepmotorjai festenek... Drága gyártók! A KTM 1290 Adventure (Kaland) kapcsán egyszerűen nem tudok csendben ülni, muszáj megkérdeznem: hogy lehet így nevezni egy ilyen elhízott gépet? Az utóbbi időben mindenféle kétkerekűre ráaggatják ezt a jelzőt. Talán egyszerűen elfelejtették, mit is jelent valójában a kalandozás fogalma? - tette fel Noah a költői kérdést, alaposan odapirítva a túlméretes „endurók” készítőinek és tulajdonosainak. Talán pökhendinek tűnhet ez a sarkos fogalmazás, pedig Mr. Horaknak minden oka megvan rá, hogy határozott véleménye legyen - több mint százezer kilométert tett meg szerte a világban egy puritán enduróval.

Motorral a világ körül

Az ő sztorija kissé kilóg az átlagos túrázók történetei közül, elvégre nem azért töltötte az elmúlt éveket nyeregben, mert nem akadt jobb dolga, sőt kimondottan zsíros állást hagyott maga mögött a bizonytalan, de hívogató utazás kedvéért. A jól fizető munka azonban egy idő után már nem motiválta, sőt a napi 10-15 órás hajtásban teljesen kiégett. Egy mámoros éjszakán született meg benne az elhatározás: Mit sem ér a pénz, ha nem boldogítja, s nem úgy él, ahogy szeretne.

noahhorak-es-a-ktm-13518
Csak egyszerűen! Ahogy a túratervezést és a motorválasztást, úgy a szálláshelyek kivitelezését sem bonyolította túl Noah...

Az elgondolást tett követte, lecsapott egy KTM 690 Enduro R-re, s garázsában elkezdte azt saját ízlése, illetve a várható kihívások szerint átalakítani. Elsőként muszáj volt a szegényes gyári hatótávot növelnie, ezt egy 9,2 literrel nagyobb üzemanyagtartály felszerelésével oldotta meg, jöttek a kofferek, a karcsú, de nem éppen kényeztető nyereg alapos átalakítása, majd a kezelőszervek helyzetét módosította, végül pedig a navigáció, a markolatfűtés és az egyéb apróságok. A csomag olyannyira bevált, hogy közvetlenül a KTM gyárat kereste meg a kész géppel, s bemutatta nekik, hogy szerinte ennyi, és nem több az Adventure-életérzés kétkeréken.

noahhorak-es-a-ktm-13498
- Az egyik kedvenc országom Tádzsikisztán volt, oda bármikor szívesen visszatérnék - emlékezett vissza Noah a kaland végén

Ahogy mondta, a képlet rendkívül egyszerű. Ha laza talajon is képes vagy egyedül felállítani a motorodat, akkor valószínűleg jól választottál. Egy kofferekkel, táskákkal és hasonló extrákkal, megtankolva hárommázsás dög úgy elhagyja magát a sárban, hogy ha valakit nem Arnold Peterhanselnek hívnak, aligha kapja fel onnan. Ellenben egy modern egyhengeres elég fürge az országút kihívásaihoz, a sok-sok elérhető extrával kényelmessé tehető, s terepen sokkal jobban boldogul, mint szó szerint kétszer nehezebb vetélytársai.

noahhorak-es-a-ktm-13490
Szabad a taxi? A személy- és járműszállítás sajátos formája a Mekongon

Az utazás maga a cél

Noah, bár nem svolt valami sok tapasztalata túrázás terén, gyorsan feltalálta magát, és úrrá lett a gondokon, s ezekből akadt is bőven... Akkor se esett kétségbe, amikor Írországban ellopták a KTM-et - gyorsan beszerzett egy 2008-as 690 Enduro E-t, újra átalakította, és szomorúan, de töretlen lendülettel haladt tovább. Bár indulása előtt csak teljesen átlagos, hétvégi kirándulásokat tett, végül minden váratlan akadályt sikeresen leküzdött, s Ausztráliából indulva eljutott Alaszka legridegebb, északi részéig, keresztül-kasul bemotorozta Európát, tett egy alapos kitérőt Afrikában, s nem maradtak ki az olyan ikonikus utak sem, mint például a Pamir Highway vagy a Kaukázus vadregényes ösvényei.

noahhorak-es-a-ktm-13492
A csaknem Magyarország méretű, orosz fennhatóság alá tartozó Szahalin-sziget Japántól északra fekszik - Ázsia egyik rejtett, és izgalmas zuga

Merre indulj?

- Nehéz kiemelni egy-egy országot vagy vidéket, hogy hol időztem legszívesebben, de azért vannak kedvenceim, ez nem kérdés. Azt javaslom, ha csak teheted, kelj útra Te is - nekem rengeteget adott az utazás.
noahhorak-es-a-ktm-13488
Nem szokványos tábla az út mellett, India északi részén
Európában Skócia és Észak-Olaszország messze kiemelkedik a többi ország közül, kicsit messzebbre tekintve Grúziát mondanám, mint felejthetetlen célpont, de ott már nem érdemes megállni, mert kelet felé további csodák várnak. Szibériában a BAM Road (Bajkáltól az Amúrig), az Altaj-hegyvidék és a Pamir Highway egyszerűen olyan élmény egy motorosnak, melyet sehol máshol nem talál meg - összegezte Noah a legemlékezetesebb helyeket.

noahhorak-es-a-ktm-13489
Ahol egyszerűen nincsenek aszfaltozott utak, de kedves emberek és lenyűgöző helyek annál inkább. Pihenő Laosz eldugott tengerpartján

Noah csak azt bánta utólag, hogy a több mint százezer kilométert felölelő utazás során egyszerűen „átrohant” Közép- és Kelet-Európán, s később eszmélt rá, hogy az egykori keleti blokk országai, no meg a Balkán még sok-sok felfedezni valót tartogattak számára.

Persze ez nem azt jelenti, hogy végleg lemaradt volna róluk, hisz' ahogy meséli, élete végéig utazni, kalandozni szeretne, hogy minél többet lásson, s megismerjen az őt körülvevő világból. Pontos tervet soha nem készített, csak afféle iránytűt, hogy mikor és merre haladjon tovább, egy azonban biztos: továbbra is ragaszkodik a pillekönnyű enduróhoz, mellyel éppúgy boldogul a végtelen országutakon, mint Afrika sivatagaiban vagy Indonézia sártól csúszós ösvényein.