Napjainkban zajlik Közép-Amerikában az ötfutamos, meghívásos versenysorozat, ahol kizárólag hölgyek lépnek pályára, mégpedig 652 köbcentis, egyhengeres Italika Vort-X motorokkal. A csupán 168 kilós tömegű Vort-X-ekkel csatázó hölgyek között ott volt a H-Moto pilótája, Kis Viktória is, aki elmesélte, hogy ugyan 2016 óta nem volt lehetősége versenyezni, és ezért hátrányban volt a nap mint nap edző vetélytársakkal szemben, de sokat tanult, fejlődött a mexikói futamokon.

noi-betetfutam-a-motogp-ben-20442
Harminc hölgy, közöttük a H-Moto Team versenyzője lépett pályára a világkupa futamain, amelyre korábbi eredményeik alapján kaptak meghívást

A Jorge Lorenzo édesapja által szervezett bajnokság már most felkeltette a mecénások érdeklődését, sőt a gyártókat sem hagyta hidegen. Nincs hiány nevezőkből sem, elvégre 2018-ban 17 országból harminc villámgyors hölgy utazott el Amerikába, hogy részt vegyen az összecsapásokon.

Most azon dolgoznak a szervezők, hogy a 2019-es évad még több embert - és támogatót - vonzzon, amihez látszólag minden adott, ugyanis Mexikó után Guatemala is jelezte, hogy szeretne futamot rendezni, és négy márka erősítette meg, hogy biztosan részt vesz a Women's World Cup következő idényében. - A sorozat további sorsa nagyban függ a szükséges anyagi háttér megteremtésétől, azaz a támogatóktól. Mindenesetre remek hír, hogy immáron többféle márka képviseli magát, s ha jól alakul az idény, akkor megvalósulhat, hogy 2020-ban a MotoGP-be integrálják a sorozatot - tette hozzá Kis Viki.