· 2013. április 10. 13

Biztonság: motoros nap a Hungaroringen

Megfontolt száguldás

Közel fél éve tart tél tábornok támadása az érzékszerveink ellen, így legtöbbünknél az elmúlt hónapokban a motorozáshoz kötődő reflexek, mozdulatok is berozsdásodtak. Még szerencse, hogy akadt egy csapatnyi jólelkű motorosrendőr, akik hétvégéjüket feláldozva azon munkálkodtak, hogy újra belelendüljünk a kanyarvadászatba…
Másodikban, alig kétezres fordulaton araszolunk az alaposan szétbombázott Kossuth Lajos utcán, a folyamatosan szemerkélő eső és a metsző hideg miatt esélytelen egy kövérebb gázt húzni, háromezernél a hátsó gumi sikítva szól közbe, hogy köszöni, ő nem bír az eső és az útra felhordott kosz keverékével. Kezdetben magányosan gurulunk, azonban a mostoha körülmények ellenére egyre több motoros csapódik hozzánk, s mire a Hungaroring jól ismert főkapujához érünk, bizony több száz fős tömeg fogad – jó látni, hogy a murmanszki tavasz nem riasztotta el a bájkereket a motorozástól.
Éppen a rögtönzött rutinpályát építették, no meg próbálgatták a súlyos FJR-ekkel, amikor begördültünk a motorosok számára megnyitott parkolóba, s még odaköszönni sem volt időnk, a szpíker máris szólított bennünket: az első tizenöt ember melegíthet, kezdődik a tréning!
obb hungaroring Az egy- és kéthengeres motorokkal komoly gépészkedést igényelt a szűk fordulók teljesítése, de a sornégyes vasak gazdáit is alaposan megizzasztották a trénerek
Korra, nemre és pláne motortípusra való tekintet nélkül verbuválódtunk össze, így történt, hogy a sokat látott chopperestől, a kezdő hölgyeken át a superbike-ok fiatal lovagjaiig terjedt a paletta, amit a motorosrendőrök láthatóan nagy-nagy elégedettséggel nyugtáztak. Hiába, no, ők is szeretik a kihívásokat…
obb hungaroring Akinek első keréken is ment a "kiskör"... Szinte folyamatos streetfighter show színesítette az egyébként is pörgős programot
A félénkebbeket a szokásos felkiáltással üdvözölték - „a motorod már tudja a feladatokat, most Te jössz!” -, a tapasztaltabbakat pedig személyre szóló tanácsokkal látták el, hogy tovább csiszolhassák technikájukat. Láss csodát, az interakció remekül működött, a nagy rutinnal rendelkező egyenruhások pedagógusként is jelesre vizsgáztak, és fél óra múlva büszkén tekintettek körbe, ahogy egyre lendületesebben karistoltak a srácok – és a lányok -, nem egyszer a lábtartó tüskéivel körzőzve az alig kétsávnyi széles íveken.

Videoajánló: Borsody Ákos felvételei a vasárnapi rendezvényről

Eközben a következő csoport tagjai sem unatkoztak, hiszen a parkoló túlsó végében a maradék bójákból egy mini-ringet rögtönöztek a szervezők, ahová a Kawasaki jóvoltából nyolc vérbő vas is felsorakozott. Így történt, hogy sokan bemelegítésként már a 2013-as modellek nyergében ismerkedtek a kanyarokkal, nem egyszer próbára téve az új vasak kipörgésgátlóit a nedves aszfalton…
obb hungaroring A szünetekben sem unatkoztak a nebulók, hiszen a rögtönzött pályán a Kawasaki újdonságai várták őket
Eközben a felső parkolóban is lázas előkészület folyt, mivel a hideg ellenére is bőrruhában érkező tömeg ingyenesen próbálhatta ki az egykoron MotoGP sztárokat is vendégül látó aszfaltcsíkot. Erőfeszítéseiket láthatóan az égiek is értékelték, ugyanis a második negyvenfős csoport „futamán” már a nap is előbújt, a hőmérők higanyszálai pedig vad vágtázásba fogtak, hogy átlépjék a bűvös tízes jelzést a skálán.
obb hungaroring Az ingyenes pályázás lehetősége több száz nevezőt vonzott a Hungaroringre, pedig a perforált bőrruhákban kicsit sem volt melege a résztvevőknek...
Szinte hibátlan nap volt, azonban a jó hangulat és a remek szervezés ellenére akadt pár hiányosság, és bizony ezek közé tartoztunk mi, motorosok is. Ürügyként emlegethetjük a barátságtalan időjárást, vagy a hajnalig tartó Balázs Pali koncertet, de tény, hogy délután háromkor már hiába jártak körbe az egyenruhások, nem tudtak egy újabb csapatra elegendő tizenöt fős gárdát kiállítani. A gondosan megépített pálya szinte üresen állt, a hétvégéjüket beáldozó motorosrendőrök pedig látványos bemutatókkal ütötték el a maradék időt, pedig láthatóan nagy kedvük lett volna még pár órát melózni a nebulókkal.

Nem a tempó öl

Nem veszélyes egy ilyen százötven lovas géppel motorozni? - tette fel a kérdést a riporter az egyik tanulónak. - Ez nem százötven lovas. Sokkal több... - vágott vissza a nyeregből egy félmosollyal, de rögtön hozzátette: nem az a veszélyes, ha százzal mész az országúton, és közben kontroll alatt tartod az eseményeket. Az viszont igen, ha hetvennel botorkálsz, és közben idegesen, kapkodva cselekszel, mert egyszerűen nem látod át a forgalmat. Hidd el, nem a tempó, vagy a jármű öl, hanem az adott sebességre alkalmatlan vezető...
De sebaj, legközelebb már biztosan kellemesebb hőmérséklet uralkodik a mogyoródi parkoló betonján, és még több motoros gyűlik össze, hogy kihasználja az ingyenes tanulás és pályamotorozás lehetőségét. Igen, legközelebb, ugyanis ez csak az első állomása volt a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Kultúrált Közlekedésért Alapítvány és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által útjára indított programnak.
obb hungaroring Kényszerpihenőn. Oktatóból és kiváló pályából akadt elég, viszont jelentkezőből komoly hiány mutatkozott... No, de majd legközelebb!
Ráadásul a tapasztalatokon felül további haszna is volt a hétvégének, hiszen ahogy Pausz Ferenc, közlekedésbiztonsági szakértő elmondta, ez egyfajta felhívás a többi közlekedő felé. Üzenet, hogy a kétkeréken közlekedők bizony sokan tesznek azért, hogy túléljék a mindennapi vészhelyzeteket, de az autósok körültekintőbb, előzékenyebb magatartása nélkül mindez mit sem ér. Ezért is fontos, hogy a híradások vezető helyen hozták a tanpályán készült felvételeket, eljuttatva a többi közlekedőhöz is az új tavasz és egyben az új motoros szezon hírét.