A Gpone.com honlap számolt be róla, hogy az Autostrade per l'Italia, vagyis az olaszországi fizetős autópályák legnagyobb üzemeltetője szeretne új díjszabást bevezetni, hogy a motorosok jóval olcsóbban használhassák a pályát.

Kedvezményes tarifa jöhet az olasz autópályákon

Aki túrázott már a Dolomitok környékén, bizonyára járt a kinti autópályákon is, és meglepődve tapasztalta, hogy naponta akár 60-70 eurót is elkölthetett pályadíjra. Azért fizettek ilyen sokat a motorosok, mert nem volt olyan azonosítórendszer, ami megkülönböztette volna a személyautókat a kétkerekűektől. Lássuk be, ez nem túl méltányos, hiszen például Magyarországon is nagyjából feleannyit kell csengetni a motorok után, mintha autóval használnánk a pályát. Ráadásul a fenti, 60-70 eurós összegből itthon egész éven át korlátlanul pályázhatunk, míg kint ez egy nap vagy egy hétvége alatt simán elmegy útdíjra.

olasz-autopalya-motoros-dijkategoria

Most azon dolgoznak az Autostrade per l'Italiánál, hogy egy automatikus felismerőrendszert fejlesszenek ki, ami azonosítja a személyautónál kisebb és nagyobb járműveket, és ez alapján számítja ki az útdíjat, ami motorokra természetesen kevesebb lesz, mint az eddigi, egységes tarifa. Első lépésként a rendszámot felismerő kamerarendszert telepítenek idén tavasszal, ami feleslegessé teszi, hogy a kapuknál leolvassuk a korábban kapott jegyet, majd ezután következhet a VÉDA-kapuk működési elvéhez hasonló, járműkategóriákat azonosító kamerarendszer telepítése.