A rendezvény a szervezők ígérete szerint több lesz, mint egy hagyományos motorostalálkozó. Az elmaradhatatlan koncertek mellett sportolási lehetőségek, túrák, családi programok színesítik a hétvégét, valamint - az esélyegyenlőség jegyében - a helyi mozgáskorlátozott-, szociális- és gyermekvédelmi egyesületek is képviseltetik magukat.

oldalkocsis-talalkozo-2016-9398
Hazai és külföldi résztvevők egyedi járgányainak tömkelege várható az augusztusi találkozón.

Tavaly több mint háromezren vettek részt a mulatságon, idén pedig rendezők - a visszajelzések alapján - további létszámnövekedésre számítanak. Látványos külföldi és hazai fogatok sokasága várható, emellett lesz oldalkocsis kiállítás és szépségverseny, kaszkadőrbemutató, vezetett motorostúrák, valamint hasznos szakmai programok is várják az érdeklődőket. A résztvevők megtekinthetik oldalkocsis világjárók túrabeszámolóit, magyar oldalkocsiépítők előadásait és a rendezvény történetében először jelennek meg külföldi kiállítók, abból is rögtön három - a német Motek és BVHK, valamint a holland Tripteq manufaktúrák.

oldalkocsis-talalkozo-2016-9399
Kiskunfélegyháza utcáit erre a pár napra ellepik a fogatok

A találkozó keretein belül először rendezik meg az épített motorok összejövetelét, ahova minden egyedi készítésű motort és alkotóját szeretettel várnak a szervezők, legyen az chopper, bobber, café racer, flat tracker, bagger, scrambler, streetfighter vagy akár trike. A régió legnagyobb oldalkocsis összejövetelének idén is a Parkerdő ad otthont. A belépés ingyenes, de aki támogatni szeretné az egyesület munkáját, az megteheti 1500 forintos napijegy vagy 2000 forintos fesztiváljegy megváltásával

oldalkocsis-talalkozo-2016-9401
A sok színes program mellett a bulizás sem maradhat el, esténként kiváló zenekarok szórakoztatják a közönséget

A találkozó részletes programja:Augusztus 11. csütörtök:08:00-16:00 "Lépj közelebb" esélyegyenlőségi roadshow mozgáskorlátozott és szociális szervezetek bemutatkozásával és színes családi programokkal10:00 Vezetett oldalkocsis és motoros kirándulás Pálosszentkútra16:00 Kiállítás megnyitó16:30 Tandemzóna: ejtőernyős bemutató, tandemugrás, sétarepülés17:00 Gyermekmotoroztatás18:00 az ALMA együttes koncertje19:30 Shelters20:15 Hard Decision21:30 Kártékony Blues Band: Jimi Hendrix és Stecie Ray Vaughan cover23:00 Mad Gun hard rock tribute showAugusztus 12. péntek:10:00 Vezetett oldalkocsis és motoros kirándulás a tőserdei Harmincházas Pálinkavárosba a Tisza Világ Fesztivál helyszínére16:00 Oldalkocsis és motorépítő előadások: Oldalkocsis Betyárok túrabeszámoló, Illés Csaba, a dönthető, Schwenker típusú oldalkocsik építőjének előadása, német és holland oldalkocsis építők bemutatkozása: Motek, Tripteq, BVHK17:00 Gyermekmotoroztatás18:00 Kolorful irish rock19:30 Joe Cocker coverband20:30 The Doors emlékzenekar22:00 Fullánk Tankcsapda tribute24:00 Exon Hobo Blues Band tributeAugusztus 13. szombat:10:00 Oldalkocsis és motoros városnézés: Templomhalom, Városháza, Kiskun Múzeum14.00 Épített motorok találkozója, oldalkocsis és motoros szépségverseny16:00 Oldalkocsis és motoros felvonulás a Parkerdőből a városközpontba17:00 Oldalkocsis és motoros kaszkadőrbemutatók, extrem enduro show a Városi Sportcsarnok parkolójában18:00 Motoros vetélkedők és játékok a Parkerdőben19:00 Swing Cats20:45 Audiowolf (Németország)21:30 Lord Bishop Rocks (USA)23:00 Heep Freedom Uriah Heep show24:00 Cry Free Deep Purple Show

oldalkocsis-talalkozo-2016-9400
Kaszkadőrshow, vezetéstechnikai bemutató, épített motorok találkozója és még sok más színes program várja a résztvevőket

További információ és fesztiváltérkép a www.oldalkocsis.hu oldalon található.