A rendhagyó nemzetközi motoros közösség tagjait nemcsak a féktelen szórakozás és a jobbnál jobb koncertek kötötték össze, hanem a család, a gyerekek, az esélyegyenlőség, a kutyusok szeretete, a végeláthatatlan motorostúrák élményei és a technikai elhivatottság is.

oldalkocsis-talalkozo-2021-kiskunfelegyhaza

Már ebből is látszik, hogy ez nem egy szokványos motoros találkozó, s ennek megfelelően a helyszín is különleges – ezúttal is a Kiskunfélegyházi Parkerdő fogadta a messziről érkezett vándorokat.

Ilyen volt a VII. Oldalkocsis találkozó

A program fénypontja – csakúgy, mint korábban – a gyermekmotoroztatás volt, amelyből bőven kivette részét a Szalamandra Kétéltű Kutató-Mentő Alapítvány is lánctalpas járműveivel.

oldalkocsis-talalkozo-2021-kiskunfelegyhaza

Nem hiányozhatott idén sem az oldalkocsis szépségverseny, a számos vezetett túra, a parádés felvonulás és a stuntshow sem az oldalkocsisok „nyári karácsonyáról", ahogy a vendégek nevezik a rendezvényt.

oldalkocsis-talalkozo-2021-kiskunfelegyhaza

Pénteken csoportos kiránduláson tekinthették meg a résztvevők a város új büszkeségét, Bács-Kiskun megye legnagyobb szökőkútját a felújított főtéren, majd szombat délelőtt a gyönyörű tájvédelmi körzet, a Péteri-tó Vöcsök tanösvényét látogatta meg az addigra már több mint ötven járműre duzzadt motoros csapat.

oldalkocsis-talalkozo-2021-kiskunfelegyhaza

A szombat délután a hatalmas felvonulás, a többféle verseny és a helyi, Magyaroroszágon egyedülálló oldalkocsis kaszkadőr csapat, az IZS-Team bemutatója jegyében zajlott.

oldalkocsis-talalkozo-2021-kiskunfelegyhaza

A legtávolabbról érkezett szóló motoros, Jos Suren 1600 km-t tett meg Hollandiából Kiskunfélegyházáig, és még ennél is nagyobb teljesítmény volt Horváth Tibor kétnapos, kalandos utazása az 1034 km-re található németországi Bad Mergentheimból egy több mint 30 éves ukrán Dnepr nyergében, elnyerve ezzel a legmesszebbről érkezett oldalkocsis motor díját.

oldalkocsis-talalkozo-2021-kiskunfelegyhaza

A legidősebb oldalkocsis motor a szegedi Tóth Sándor 1959-es gyártású 250-es Simsonja volt, a legidősebb oldalkocsis motorosnak járó serleget pedig a 69 éves Kókai Miklós nyerte, aki 1967-es BMW fogatával motorozott le Inárcsról.

oldalkocsis-talalkozo-2021-kiskunfelegyhaza

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Varga Laci bácsi 70 évesen Tapolcáról látogatott el ide oldalkocsis Jawájával, de ő nem a díjak miatt érkezett – a versenyek helyett inkább a környéken kirándult, így került a serleg Kókai Miklóshoz.

oldalkocsis-talalkozo-2021-kiskunfelegyhaza

Persze a szervezők szerettek volna megemlékezni róla is, így ő a legidősebb oldalkocsis motoros tiszteletbeli díját kapta távollétében. A legszebb oldalkocsis motor serlegét Puskás Gábor és népes családja vihette haza (1972-es katonai Dnepr), a família a Nyíregyháza mellőli Ibrányból látogatott el a találkozóra.

oldalkocsis-talalkozo-2021-kiskunfelegyhaza

– A rendezvény rendkívül jó hangulatban telt és számtalan külföldi, egykori résztvevő jelezte, hogy ha megtörténik végre a rendes újranyitás Európában, első útjuk a 2022-es kiskunfélegyházi Oldalkocsis Találkozóra vezet majd. Isten tartsa meg jó szokásukat! – zárta beszámolóját a szervező, Ónódi Árpád.