A hétvégén rendezett III. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó több szempontból is valódi mérföldkőnek számított, elvégre idén már nem csak Európa szinte minden országa képviseltette magát Litvániától Spanyolországig, Angliától Erdélyig, hanem a kontinensen túlról, a Kanári-szigetekről, Ausztráliából és Floridából is érkeztek a különleges eseményre.

oldalkocsis-talalkozo-kiskunfelegyhazan-9877
Ausztrália motorosai is képviseltették magukat Kiskunfélegyházán

A hazai veteránosok is kitettek magukért, ugyanis a regisztráció alapján 12 szervezet és klub képviseltette magát a háromnapos rendezvényen kisebb-nagyobb csoportokban, elsősorban oldalkocsis és szóló motorokkal egész Magyarország területéről. A legmesszebbről érkezőnek járó kupát két, hatvanas évei közepén járó úriember nyerte, akik egyenesen Ausztráliából látogattak hozzánk egy öreg oldalkocsis MZ-vel, amelyet a repülőgépről leszállva Észak-Németországban vásároltak

oldalkocsis-talalkozo-kiskunfelegyhazan-9882
Nem volt hiány érdekes gépekből

Hasonló cipőben járt a Floridából érkező úriember is, aki Németországból, ott élő párjával, valamint kutyájával együtt lelátogatott el egy oldalkocsis BMW-vel a találkozóra. Különdíjat kapott még egy litván hölgy, aki kislányával érkezett Kaunas-ból egy hatalmas, fehér BMW fogattal. Szintén említésre méltó, hogy Angliából, Spanyolországból és a Kanári-szigetekről is érkeztek motorosok a kiskunfélegyházi találkozóra, mindannyian több ezer kilométert megtéve.

Elképesztő technikai csemegék

A barátkozás, mulatás mellett a „szakmázásra” is adódott lehetőség, hiszen kiállítókban és különleges járművekben is igencsak bővelkedett a találkozó.

oldalkocsis-talalkozo-kiskunfelegyhazan-9884
Csak ámulunk: így lesz dönthető a fogat a Flexit oldalkocsival

Külföldi kiállítóink négy érdekes oldalkocsis motorral voltak jelen. A német MOTEK oldalkocsi manufaktúra egy nyitott, bukócsöves oldalkocsis BMW K-t mutatott be, a holland Tripteq egy spéci BMW R 1150 S-sel volt jelen, amit felajánlott felvezető motornak is - a szervezők legnagyobb örömére.

Ilyen jószág meg nincs is...Az egyébként sem éppen szokványos két- és háromkerekűek közül is kitűnt az idén 30 éves Oldalkocsigyártók és Importőrök Szakmai Szövetsége által bemutatott járgány. Az egyenesen Németországból érkező BMW K 1200-EML nagy feltűnést keltett, de talán még ennél is több embert vonzott az Angliai Oldalkocsis Szövetség elnökének motorja, a [boximg-link id=9884]Flexit oldalkocsival ellátott Honda Paneuropen[/img-link]. A Flexit szerkezetnél az oldalkocsikerék középen található a futurisztikus kabin ülése alatt, így egy dupla láncos forgófelfüggesztési technikával az oldalkocsi a motorral párhuzamos szögben dől a kanyarban.

Itthonról Illés Csaba, a dönthető Schwenker típusú oldalkocsik hazai építője mutatta be alkotásait, Tímár Csaba oldalkocsigyártó mester gyönyörű, történelmi oldalkocsi replikákat és Bogdány Attila hatalmas, egyedi VZ1800-as Suzukiját sorakoztatta fel. Sebők János a Black Thunder Cycles-től a XX. század elejére jellemző stílusú, egyedi épített oldalkocsis motort mutatott be, fonott foteles utasüléssel. Az épített vasak bemutatóján a Top Noch Company jelent meg a legnagyobb arzenállal, de jelen volt az Atomic Metalworks és még néhány kisebb műhely is.

Nem minden a motorozás

A III. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó a szakmai beszélgetések és kiváló esti koncertek mellett bőven kínált családi, turisztikai és kulturális programokat is. A csütörtök is vezetett oldalkocsis és motoros túrával indult a Pálosszentkút kegyhelyre, míg a délután hagyományosan a gyerekeké volt az ALMA zenekar koncertjével és gyermekmotoroztatással. Pénteken a Tőserdei Kultúrművek, a Harmincházas Pálinkaváros volt az úti célja a vezetett túrának, délután pedig elkezdődött a kiállítók bemutatója a találkozó színhelyén, valamint a csütörtöki szeles idő miatt elmaradt meglepetés ejtőernyősugrást is be tudta pótolni a Tandemzóna - a gyerekek legnagyobb örömére. Pénteken egy izgalmas és vicces képes úti beszámolót is hallhattunk az Oldalkocsis Betyároktól, akik körbejárták Európát és a Kaukázust egy oldalkocsis Jawával.

oldalkocsis-talalkozo-kiskunfelegyhazan-9888
Jól megfértek egymás mellett az egykori keleti blokk háromkerekűi és a modern, dönthető masinák

A szombat délelőtt Kiskunfélegyháza nevezetességeinek csoportos bemutatásával és polgármesteri köszöntővel kezdődött. Délután a hagyományos, közönségszavazásos szépségversenyt idén holtversenyben egy gyönyörű oldalkocsis Pannonia TLT és egy monumentális katonai Ural nyerte, míg az épített vasak küzdelmében egy trike lett az első, érzékeltetve a három kerék szerelmeseinek komoly létszámelőnyét a szavazók között.

oldalkocsis-talalkozo-kiskunfelegyhazan-9896
Nullától 99 éves korig...

A késő délutáni oldalkocsis és motoros felvonulás egy remek extrem enduro bemutatóba és oldalkocsis kaszkadőrshow-ba torkollott az egyetlen magyar, nem mellesleg kiskunfélegyházi oldalkocsis kaszkadőr csapat, az Izs-Team bemutatójával, amelyre több ezer fős tömeg gyűlt össze a városi sportcsarnok parkolójában. Ezt követően hagyományos magyar motorosjátékokra került sor a színpad előtt a találkozón, amelyet rendkívül nagy érdeklődés és nevetés övezett a külföldi résztvevők részéről is. Az esti programokon legnagyobb létszámmal a tengerentúli Lord Bishop énekes-gitáros zenekarának koncertjén tombolt a közönség.

oldalkocsis-talalkozo-kiskunfelegyhazan-9890
Nem mai gyerek...

A szervezők tisztelettel köszönjük minden támogatónknak és a résztvevő vendégeknek, hogy idén is fontosnak tartották emelni Magyarország egyedi, szakmai körökben már külföldön is ismert és elismert rendezvényének színvonalát. Külön köszönetüket fejezik ki Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának kimagasló támogatásáért, az önkormányzati alkalmazottak végtelenül segítőkész és konstruktív hozzáállásáért, valamint a város lakosságának tiszteletteljes türelméért. Jövőre ismét találkozunk 2017 augusztus 10-től 12-ig a IV. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozón Kiskunfélegyházán!