Több mint félezer hektáros területen épül fel Franciaországban, azon belül is Couvronban a világ első olyan versenypályája, mely megtermeli a működéséhez szükséges energia száz százalékát. Európa egyik leghosszabb pályáját álmodták meg a tulajdonosok a maga nyolc kilométerével, ám hiába dolgoztak már 2015 óta a projekten, a világjárvány miatt muszáj volt megnyirbálniuk a kiadásokat, így végül 3586 méter lesz egy kör hossza.

onellato-napelemes-versenypalya
Az épülő pálya látványterve

– A tulajdonos MSV úttörő szerepet vállal abban, hogy az emberek élvezhessék a károsanyag-kibocsátásmentes pályázást, hiszen a jövőben itt úgy körözhetnek az elektromos autók és motorok, hogy a napelemek termelik az energiát a „tankoláshoz”. Persze addig is, míg elterjednek az ilyen versenygépek, a benzines autók és motorok tulajdonosait is szívesen látjuk – mesélték a létesítmény megálmodói.