A sofőrök túlnyomó többsége szeretné, ha stresszes, időrabló feladatok során egyszerűen átadhatnák a volánt, s a kocsi megoldaná azokat helyettük - derült ki a Bosch több ezer fős, világméretű felméréséből. Egyelőre utópisztikusnak tűnhet a kép, hogy a vezetők lazán hátradőlve, újságot olvasva haladnak az autópályán, pedig ez már napjainkban sem elképzelhetetlen, ugyanis július közepe óta a budapesti utakon is bárki találkozhat a tesztüzemüket „végző” önvezető négykerekűekkel.

Az egy nyomon haladó járművekkel sokkal nehezebb dolga van a mérnököknek, de a Honda szakemberei szerint azért nem lehetetlen feladat...

Pár éven belül az ilyen automatizált járművek teljesen hétköznapi jelenségnek számítanak majd a magyar közutakon, amit a felhasználók főként azért tartanak hasznosnak, mert így - a megkérdezettek szerint - nőne a közlekedés biztonsága, nem rabolná a sofőrök idejét a parkolóhely-keresés, illetve az idegőrlő dugóban araszolás nyűgjétől is megszabadulnának.

onvezeto-autok-14953
Bármikor szembejöhet az „okosautó” Budapest utcáin

Korábban, a Google fejlesztései nyomán önvezető motorkerékpárokkal is kísérleteztek, de mivel ez utóbbiak inkább hobbijárművek, s csak egy szűkebb réteg számára kimondott munkaeszközök, egyelőre nem fenyeget az a veszély, hogy a jövő gépei gombnyomásra kiállnának a garázsból...