Noha március elején még rebellis országként jellemezték Oroszországot és Szaúd-Arábiát, amiért a válság idején is kitartottak a fokozott olajkitermelés mellett, mára mindkét OPEC+-tagállam „beállt a sorba”, és úgy határozott, hogy 23 százalékkal csökkenti eladásait. Ezzel látszólag minden akadály elhárult az elől, hogy kimozduljon a kőolaj ára az évtizedes mélypontról, ám egy váratlan döntés miatt először kútba esett a megállapodás.

opec-megallapodas-2020-aprilisaban-25150
A megállapodás dacára tovább csökkent a kőolaj ára az elmúlt napokban, holott az volt az egyezség célja, hogy ismét elérjék a 30 dollár/hordó körüli szintet

A tíz órán át, péntek hajnalig tartó tanácskozáson részt vett Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök, valamint Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király is. Szinte már csak az aláírás hiányzott a szerződésről, mely értelmében április végéig drasztikusan korlátozták volna a kitermelést, majd 2022 végéig több lépcsőben növelték volna azt. Ez azonban kútba esett, mivel már-már ironikus módon éppen Mexikó képviselői nem értettek egyet vele, és visszavonultak a tárgyalásról - ezúttal tényleg találó volt a történetre a „mexikói helyzet” kifejezés.

opec-megallapodas-2020-aprilisaban-25151
A harmadára esett kőolajárnak köszönhetően itthon is 280 forint alatt tankolhatunk 95-öst

Végül vasárnap aláírták a megegyezést, de ez már csak szépségtapasz volt a bajra: a Brent olaj ára egy hete még 28,34 dollár volt, ma pedig 21,29-ért mérték, vagyis nem állt meg a csökkenés. Eközben a hazai benzinár is évtizedes mélypontra zuhant - Budapest környékén több diszkontkúton már 275 forint alatt mérik a 95-ös E10 literjét, akik pedig a magas etanoltartalom miatt aggódnak, 300 és 305 forint között vehetnek 98-as oktánszámú E5-öst.