Perzselő napsütés ide vagy oda, ezúttal is lelkesek voltak a szombati felvonulásra készülő motorosok, és elképesztően sokan, egészen pontosan 1424-en indultak útnak, hogy rendőri felvezetésel bejárják a Balaton-felvidék legszebb részeit.

open-road-fest-2019-riport-22296
Jelen voltak az EMAT legszebb épített gépei is

Persze már ezt megelőzően is volt lehetőség közös motorozásra, ugyanis a házigazdák sok-sok tesztmotorral és vezetett túrákkal kedveskedtek a több ezer vendégnek. Az ötnapos, megannyi koncerttel színesített rendezvény ezúttal komoly meglepetéssel szolgált, ugyanis a már hagyományosnak mondható nyereménymotort Miklós Zoltán vihette haza. Ha valakinek ismerős a név, az nem véletlen, ugyanis tavaly is hozzá került az új Harley, ami így már egy párt is kapott, mellyel Zoli felesége rója majd az utakat.

open-road-fest-2019-riport-22302
Harley-találkozó ide vagy oda, nagyon sok európai és japán motor volt a táborban, közöttük ilyen különlegességek, mint ez a gyönyörű Kawa

A legnagyobb hazai motoros és zenei fesztivál azonban nemcsak a lóerőkről és a rockról szólt, ugyanis itt ünnepeltek egy évekkel ezelőtt, a fesztiválon kezdődő románcot, mégpedig úgy, hogy a csillogó vasak gyűrűjében kérték meg a szerencsés hölgy kezét, aki természetesen igent mondott motoros párjának.

open-road-fest-2019-riport-22298
Évszázadnyi időutazásra csábított a Harley-múzeum

Akárhogy is, a jubileumi rendezvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, elvégre igazi 20. szülinapi bulit tartott Harley, mégpedig a legnagyobb hazai rockikonok felvonultatásával, mint a Tankcsapda, a Karthago, Anna and the Barbies, EDDA Művek, Zorall, AWS, Ivan and the Parazol és a EUROPE.

open-road-fest-2019-riport-22304
1424-en vettek részt a szombati felvonuláson

Mellettük feltétlenül szót érdemel a hazai ACid/DC is, melynek tagjai - zavarba ejtően fiatal koruk dacára - olyan hitelesen játszották a Hells Bells-t és a Back in Blacket, hogy a sátoron kívül állók azt hihették, CD-ről játsszák a felejthetetlen gitárszólókat.

Elképesztő hangulatot varázsoltak az ACid/DC ifjú zenészei

Szombat éjjel látványos tűzijátékkal ért véget a program, ám a pünküsdi ünnepnek köszönhetően vasárnap is sokan ott maradtak, és a Balaton egyre melegebb vizében lazítottak az ötnapos bulizás után.