Akárcsak Monza esetében, itt sem egyetlen versenypályáról beszélünk, hanem egy komplett motorsportkomplexumról, mely eredetileg négy pályából állt. Építését 1925-ben kezdték meg a festői látképet adó Nürburg vára körül, az Eifel-hegységben, méghozzá elsősorban azért, hogy az elmaradott régiót felzárkóztassák, és több évre munkát biztosítsanak mintegy háromezer embernek. 1927-re elkészült a több mint húsz kilométeres Nordschleife (Északi hurok), ez az alig 8 kilométeres Südschleifével együtt adta az úgynevezett Gesamtstreckét, melyhez egy körülbelül két kilométeres szakasz, a Zielschleife is tartozott.

Kétkerekűek avatták

Az első derbit a motorosok részére írták ki, s a német Toni Ulmen nyerte meg, de másnap már az autósokon volt a sor. A megnyitóra érkező egyik angol újságíró szerint „mintha csak egy részegen tántorgó óriás jelölte volna ki a nyomvonalat”. A pályán 1951-től már a Formula-1-es világbajnokság versenyeit rendezték. Az egyedi aszfaltcsík rengeteg áldozatot követelt, négy Formula-1-es pilóta is életét vesztette itt, többek között azért, mert a biztonságot csupán a legveszélyesebb pontokon elhelyezett szalmabálák jelentették. Niki Lauda még jóval a balesete előtt azt mondta: „Aki manapság azt mondja, hogy szeret a Nürburgringen versenyezni, az hazudik. Vagy bolond! Legalább két olyan pont van a pályán, ahol minden körben szinte szörnyethalok a félelemtől.” 1968-ban Jackie Stewart egy szakadó esőben aratott győzelme után nevezte el a helyszínt Zöld Pokolnak (Green Hell, Grüne Hölle).

Niki Lauda brutális ütközése az 1976-os futamon (02:56-tól)

A már akkor is igen sikeres versenyzőként számon tartott Lauda 1976-ban szenvedte el itt balesetét, egészen pontosan a Bergwerk-kanyar mellett, amelyben égési sérüléseket szenvedett, és elvesztette egyik fülét is. Ezt követően került ki Nürburgring a Formula-1 versenynaptárából, ahová névleg csak 1984-ben tért vissza, de már nem az eredeti pályával, hanem egy radikálisan lerövidített, nagyjából öt kilométeres ringgel, ez az úgynevezett GP-Strecke. A Südschleife és a Zielschleife sajnos megszűnt, mára csak rövid szakaszok maradtak meg. A pályaavató versenyen kilenc korábbi világbajnok indult, mindenki Mercedes 190E volánja mögött, óriási meglepetésre mégsem ők nyertek, hanem Niki Laudát és Carlos Reutemannt megelőzve egy kölyökképű huszonnégy éves brazil suhanc, bizonyos Ayrton Senna.

A fiatal Ayrton Senna győzelme a Nürburgring 1984-es megnyitóján

Később még három GP-t nyert itt, és a hatszoros győztes Michael Schumacherrel ők ketten részesülhettek abban a kivételes megtiszteltetésben, hogy a róluk elnevezett kanyaron hajthattak át Formula-1-es versenyen. A GP-Streckét háromszor építették át, eleinte Hockenheimmel váltásban, kétévente adott otthont a száguldó cirkusznak, végül anyagi okok miatt kikerült a programból. Helyette több új versenysorozat, például a WTCC költözött a legendás Nordschleifére, a tavalyi futamon Michelisz Norbi is dobogóra állhatott.

A Nordschleife több mint hetven kanyarból áll, melyek közül több beláthatatlan, a legmagasabb és legalacsonyabb pont között a szintkülönbség több mint háromszáz méter, ezen felül rendkívül gyors pálya, a legjobb köridő 200 km/órás átlagsebesség feletti. A drága sportautók gyártói körében olyan hírnevet szerzett már, hogy a műszaki adatok mellé közölni szokták az itt elért időt is. Általában is igaz, hogy az autógyárak szeretik itt tesztelni alig álcázott új modelljeiket, többen bázist is építettek a környéken, ezért a paparazzók is kedvelik.

Ezernyi veszélyt rejt

Bár a végig erdőben haladó pályához bukóterek nem, csak szalagkorlátok tartoznak, igen komoly, akár harmincezer eurós büntetésre számíthat az, aki miatt le kell zárni a Nordschleifét, úgyhogy nem árt az óvatosság. A kifejezetten veszélyes betonkígyón az időjárás is komolyan megtréfálhatja a pilótákat, mert gyakori, hogy csak a pálya egyik részén esik az eső, vagy nehezíti köd a vezetést. És akkor még nem is írtunk a nagy forgalomról, mert persze itt mindenkinek meg kell villantania tudását, legyen szó tisztes családapákról vagy vérbeli profikról.

palyamotorozas-nurburgring-nordschleife-11820

A „kis” pálya, tehát az öt kilométer hosszú, Formula-1-es futamokon is használt Nürburgring vagy Mercedes Aréna egyike a legnagyobb leszorítóerőt megkövetelő pályáknak, amire nem csak a lassú és a közepes sebességű kanyarok miatt van szükség, hanem a megfelelő stabilitás miatt az első kanyarban és a sikánoknál is. Nem egy motorgyilkos pálya, a táv 58%-ában nyomnak csak padlógázt a pilóták, de a leghosszabb ilyen szakaszon is átsuhannak tíz másodperc alatt. A fékekre viszont nagy igénybevétel nehezedik, mivel négy kemény féktávot kell abszolválni.

palyamotorozas-nurburgring-nordschleife-11823

Talán nem meglepő, hogy a pályán előzni is nehéz, de azért egyáltalán nem lehetetlen. A fő előzési pontok az 1-es kanyar, a 8-as Dunlop kanyar és az NGK sikán előtti fékezési zóna. Az 1-es és a 4-es kanyar közötti rész szűk és alacsony tapadású kanyarok kombinációja, ahol több ideális ív is létezik. A versenyzők itt nyerhetik vagy éppen itt veszíthetik a legtöbb időt egy körön belül. Az NGK sikán - 13-as és 14-es kanyar - egy hosszú egyenes utáni, kemény féktávval kezdődő lassító, az előzési pontok közül itt van tán a legtöbb.

Megközelíthetőség

A Nürburgring közúton sem elérhetetlen, Magyarországtól 1100-1300 kilométerre található, tehát saját autóval sem reménytelen elindulni. Aki viszont bérelt autóval szeretne csapatni a pályán, annak a légi közlekedést ajánljuk: a legközelebbi repülőtér Köln/Bonn, illetve Frankfurt-Hahn, mindkettőre indulnak Budapestről járatok. Egyes utazási irodák (például a Tensi Tours) csoportok, autók szállítását is vállalják.

Pályaadatok

Nürburgring NordschleifeHossz: 20 832 m, a Mercedes-Arenával egybenyitva 24 433 m-re bővíthető.Kanyarok száma: 73 (33 balos, 40 jobbos)Eddigi halálesetek száma: legalább 80, évente 3-12Nürburgring Mercedes Arena (GP-Strecke)Hossz: 5148 mSzélesség: 10-24 mKanyarok száma: 17 (7 balkanyar, 10 jobbkanyar)Pontos címOtto-Flimm-Straße, 53520 Nürburg, NémetországGPS-koordináta: 50.333909°, 6.94706°Telefon: +49 (0) 2691 302-630Fax: +39-039-320324E-mail: info@nuerburgring.deHonlap: www.nuerburgring.de

Pályacsúcsok, körrekordok

Nürburgring NordschleifeAbszolút pályacsúcs: 6:11,13 (Stefan Bellof, Porsche 956, 1983, átlagsebesség: 202,073 km/h)Versenyen futott legjobb köridő: 5:25,91 (Stefan Bellof, Porsche 956, 1983)Kis szériás autók:Marc Basseng: 6:47,50 (Pagani Zonda R, 2010)Közúton is használható autók:Marc Lieb: 6:57 (Porsche 918 Spyder, 2013)
Motorok:Andy Carlile: 7:10 (BTG Yamaha YZF R1, 2012)
Nürburgring Mercedes Arena (GP-Strecke)Abszolút pályacsúcs:1:27,691 (Takuma Sato, 2004)Versenyen futott pályacsúcs:1:29,468 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004, átlagsebesség: 226,934 km/h)

Nyílt napok a Nürburgringen

A pálya a közúti forgalom számára nyitott, fizetős útszakasz, ahol a német KRESZ vonatkozó előírásai érvényesek, azaz nincs sebességkorlátozás, és nem szabad jobbról előzni. A Nürburgring jelenleg egy orosz milliárdos tulajdonában van, és üzemeltető cég 2017-re új szabályokat írt elő. Eltörölték az egy körre jogosító jegyeket, és egy feltöltőkártyás rendszert vezettek be, a bejáratnál QR-kód alapján olvassák le a kártyákat. Erre azért volt szükség, mert rendszeresen hosszú sorok kígyóztak a belépésnél. Hétköznapokon 25 euróba kerül egy kör, hétvégén 30 eurót kérnek egy karikáért. Nemcsak ezért nem ajánljuk a hétvégéket, hanem az óriási forgalom is rontja az élvezetet.

palyamotorozas-nurburgring-nordschleife-11822
Forgalom a Nordchleifén. Ritka a magányos kör...

Éves bérlet is vásárolható potom 1900 euróért. Az üzemeltetők ezen felül számos különféle csomagot kínálnak, melyek között oktatás, profi pilótás körismertetés és egyéb szolgáltatások találhatók, a széles választék a pálya honlapján böngészhető végig.

Őrült száguldás: vajon biztonságos?

A Nürburgring egyáltalán nem biztonságos, sőt ez a világ egyik legveszélyesebb versenypályája. Évente 3-12 haláleset történik itt, a sérültek, fejreállt járművek számát nem is rögzítik, de keményen büntetik, ha valaki miatt le kell állítani a forgalmat. Nemcsak olyan amatőrök járnak pórul, akik a tudásukhoz képest túlméretezett teljesítményű autóval-motorral akarnak köridőt javítani, hanem profi pilóták is áldozatul esnek néha a gyorsan változó időjárási körülményeknek, a trükkös kanyaroknak és a gépet megdobó buckáknak. Érdemes megfelelő alázattal és tisztelettel tekinteni a Nordschelifére, szóval ha valakinek csak a mellénye vagy az arca nagy, de a valós tudása szerény, kifejezetten eltanácsoljuk ettől a pályától.

palyamotorozas-nurburgring-nordschleife-11826
Munkában a mentőalakulatok. Sajnos napi szinten foglalkoztatják őket a versenyzők

Versenynaptár

A Nürburgring idén a következő rendezvényeknek, sorozatoknak ad otthont:Motoros eseményekÁprilis 1. – METZELER Reinoldus Long-Distance Cup (GP-Strecke)Április 2. – Motorcyclists’ Mass REV UPMájus 5. – Superbike IDMJúnius 25. - METZELER Reinoldus Long-Distance Cup (GP-Strecke)Július 7. - METZELER Reinoldus Long-Distance Cup (GP-Strecke)Szeptember 3. - METZELER Reinoldus Long-Distance Cup (GP-Strecke)Szeptember 24. - METZELER Reinoldus Long-Distance Cup (GP-Strecke)Autós eseményekMárcius 25., Április 8., Június 24., Július 8., Augusztus 19., Szeptember 2., Szeptember 23., Október 7., Október 21. – VLN Endurance ChampionshipÁprilis 1., Április 22., Június 10., Július 22., Augusztus 5., Szeptember 16., Szeptember 30. – GLP Regulatory test – Azonos köridőket kell elérni. A legkisebb szórást elérő pilóta a győztes.Április 1., Április 22., Május 25., Június 10., Július 22., Augusztus 5., Szeptember 16., Szeptember 30. – RCN Circuit Challenge Nürburgring E.V.Április 15., Május 12., Július 23., Szeptember 8., Október 20. – Nürburgring Drift CupMájus 25-28. – ADAC Zürich 24-órás versenyJúnius 30. – Július 2. – ADAC Truck Grand PrixJúlius 14-16. – FIA WEC 6-órás versenyJúlius 23. – Sport1 Track DayAugusztus 4.-6. – ADAC GT MastersAugusztus 11-13. – AVD Oldtimer Grand PrixSzeptember 8-10. – DTMSzeptember 16-17. – Blancpain GT SeriesHotelek a Nürburgring szomszédságában:Lindner Ferienpark NürburgringDorint Hotel am NürburgringRennhotel – Meuspath

Szállások és rendezvények

Rengeteg szálloda található a pálya közvetlen közelében, és az egykor Németország egyik legszegényebb régiójában elterülő Nürburg városa is szépen kikupálódott az utóbbi évtizedekben. A háromcsillagos szállodákban már 50-70 eurótól kezdődik a szobák ára, nyilván a jelentős események közvetlen környékén kicsit erősebben nyomják a ceruzát.

palyamotorozas-nurburgring-nordschleife-11821
Idén lesz kereken 30 éves a Rock am Ring

Idén ilyen rendezvény lesz a június 2-4. közötti „Rock Am Ring” gigakoncert, mely részint a Nürburgring 90 éves, részint a koncertsorozat 30 éves fennállását ünnepli, méghozzá olyan fellépőkkel, mint a System of a Down, a Die Toten Hosen vagy a Rammstein.