Először is, mint az előző részben, most is térjünk ki az első és legfontosabb összetevőre, a védőfelszerelésre, ugyanis ez mindennek az alapja, beleértve, hogy csak egy biztonságos és kényelmes öltözetben hozhatod ki a legtöbbet magadból és a technikából. Kezdjük is fentről lefelé haladva a sisakkal, hiszen az – egyik – legféltettebb testrészedről van szó.

Előbb a ruha, utána a motor...

Tudom, nem olcsó mulatság, mégis tapasztalataim alapján azt javaslom, hogy ebben ne köss kompromisszumot, és ruházz be valamelyik ismert márka (pl. Shark, Schuberth, HJC, Shoei, Arai stb.) viszonylag friss változatára. Azért nem mondok személyes kedvenc gyártót, mert a hasonló árú fejfedők hasonlóan jó minőségűek, de persze mindegyikben más a kényelemérzet, és a fejforma is sokat számít, hogy melyik bukó kialakítása passzol majd leginkább. Jómagam lassan 5 éve X-Lite-ot használok, ár/érték arányban az egyik legjobbnak tartom, nem lehet rá panaszom.

palyamotorozas-tanacsok-kovacs-balint-2-resz-21526
D-gyűrűs sisak, csizma, kesztyű, gerincvédő, bőrruha és sisak - ez a minimum, hogy belevághass a pályázásba

Ami a ruhát illeti, mindenképp bőrt ajánlok, ebből véleményem szerint az egyrészes a biztonságosabb, egyszersmind kényelmesebb megoldás. Ebből az Alpinestarsra voksoltam, mivel – a legújabb, légzsákos változat – tényleg kiemelkedő védelmet nyújt. Következik a csizma, melyből szintén végtelen a kínálat – jómagam ebből is Alpinestarst használok. Kiválasztásakor arra ügyelj, hogy a lehető legjobban védjen, de legyen kényelmes, hiszen mit sem ér, hogy óvja a lábad, ha nem tudsz benne szabadon mozogni, váltani stb. Jöhet a kesztyű, amire hasonló elvárások vonatkoznak, s ez a darab arról is árulkodik, hogy miként irányítod a vasat. Nekem például nagyon hamar elhasználódik a tenyere, és tagadhatatlan, hogy ez a stílusomból fakad, szóval hasznos visszajelzés, hogy ezen is ideje változtatni. Végül pedig a kívülről nem látható „apróságok”, mint a kifejezetten fontos gerincvédő, valamint az öltözködést nagyban megkönnyítő aláöltöző, amiről korábban részletesen meséltek már itt a SportMotoron.

A pálya más világ, mint az utca

Közúton csak 16 évesen ülhetsz először ötvenesnél nagyobb kétkerekűre, de a pálya teljesen más világ. Itt nemcsak megteheted, hogy előbb nyergelj egy 125-ösre vagy 250-esre, hanem kifejezetten javaslom, hogy ezt tedd. Kezdésként persze a „kispálya, kismotor” lesz a legjobb párosítás, azaz egy Kakucson vagy Kecskeméten megkergetett, fürge 125-ös. Mindkét helyszínnek megvan a maga erénye – Kakucs közelebb esik Budapesthez, és gyakran vannak nyílt napok, Kecskeméten pedig fejlettebb az infrastruktúra, de ritkábban gyakorolhatnak a motorosok. Szerencsére két- és négyütemű nyolcadliteresek egész armadájából válogathatsz, ha itt szeretnél fejlődni.

palyamotorozas-tanacsok-kovacs-balint-2-resz-21527
Kezdésnek egy 125-ös, kétütemű Aprilia is megteszi, ami kijön egy jobb mobiltelefon árából, de ha később nagyobb pályákon is gyakorolnál, ahhoz már nem árt az erősebb motor (Kép forrása: SportMotor.hu archív/Pilu23)

Négyüteműből a Yamaha R125-öt ajánlom, ami ideális kezdőgép, és már öt-hatszázezer forint körül hozzájuthatsz, de ha nem akarsz ennyit rászánni, akkor egy ezer euró alatt beszerezhető Aprilia RS125 is tökéletesen megteszi. Ugyan többe kerülnek, de szintén ideális tanulójárgányok az egyre népszerűbb SSP300-osztály tagjai, úgymint a KTM RC390 (1,2 millió forinttól), Honda CBR500R (1,2 millió forinttól), a Yamaha R3 (1,7 millió forinttól) vagy akár a Kawasaki Ninja 300 (900 000 Ft-tól), illetve újabb változata, a Ninja 400 (1,7 millió forinttól).

Belépő a hatkilósok világába

Ha úgy érzed, már kiismerted Kakucs és Kecsó minden centijét? Jöhet a következő lépcsőfok, a még mindig megfizethető, de nagyobb és főként tempósabb Euro-ring! Örkényben szinte mindig köridő szerinti bontásban lépnek pályára a pilóták, szóval nem kell aggódnod, hogy fénysebességgel húznak el melletted, vagy éppen fordítva – feltartanak a kanyarokkal éppen csak ismerkedő srácok.

palyamotorozas-tanacsok-kovacs-balint-2-resz-21528
Duplán nyersz vele, ha sikerül egy jó állapotú, de a rendszámos példányoknál olcsóbb, eleve pályaidomos gépet találnod

Ide persze már kevés lehet a négyütemű 125-ös, de azt leszámítva az előző csoport tagjaiból is bátran válogathatsz. Ez egyébként arra is jó alkalom, hogy átülj egy erősebb gépre, mint például a személyes kedvencem, a Yamaha YZF-R6, amiből már 600 000 forint körül találhatsz egy korai, rendszámos változatot, sőt most éppen 420-ért hirdetnek egy osztrák papíros, pályaidomos R6-ot - ha van utánfutód, ilyenre is benevezhetsz.

Irány a bajnokság!

A hatkilós sornégyessel el is érkeztük a legfelső osztályhoz, azaz a nagypályákhoz, melyekből – egyelőre – kettő van itthon: a Hungaroring és a Pannoniaring, illetve szóba jöhet a felvidéki Slovakia-Ring is. Itt nyílt napok tömegéből szemezgethetsz, sőt ezen a három helyszínen lesz a hatfordulós Országos Bajnokság is, szóval a vállalkozó kedvűek bátran benevezhetnek egy tehetségkutató-versenyre.

palyamotorozas-tanacsok-kovacs-balint-2-resz-21529
Személyes kedvencemmel, az ezres GSX-R-rel a Hungaroringen. Csak pár perccel a kép készítése előtt vettem át a motort, de azt hiszem, jól látszik, hogy rögtön megvolt közöttünk az összhang...

Ami a motorokat illeti, bátran felmehetsz az R6-tal, mi több, kiadja ezressel is – eddigi kedvencem, az L7-es GSX-R1000 egyszerűen tökéletes ide. Persze a Suzuki csak egy a temérdek lehetőség közül, hiszen amatőr szinten ugyanígy szóba jöhet a Yamaha R1, a Honda CBR1000RR, a Kawasaki ZX-10R, BMW S 1000 RR és még napestig sorolhatnám a többi távol-keleti és európai riválist.

Ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása a jövőben, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd Te is a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team weboldalán és Facebook-oldalán is.