Troy Bayliss "főszereplésével" megkezdődött a taljánok vadonatúj utcai sportmotorjának tesztelése a Formula-1 -ből jól ismert Abu Dhabi pályán. A bemutató célja kettős: a szerencsés kiválasztottak tehettek pár kört az újdonsággal, a Ducati emberei pedig leforgatták azt a reklámfilmet, ami az új modellt népszerűsíti:

A teszten elhangzott az is, hogy a korábbi híresztelés (mely szerint nincs a típusnak FIM engedélye a 2012-es versenyekre) jelen pillanatban még igaz, de már gőzerővel dolgoznak a bolognai üzemben, hogy a szervezet által megszabott február végi dátumra elkészüljön az első 250 motor, mely szükséges a típus rajtrácsra állításához.

panigale

A Superbike csapatok az idei küzdelmekben még a 2011-es világbajnok motor továbbfejlesztett változatával lépnek színre, de a Superstock versenyein már jelen lesz a Panigale, és egyfajta tesztként - a hírek szerint legalább három csapattal - teljes szezont mennek az új motorok, mielőtt 2013-ban a mély vízbe dobnák a új 1199-est. Nem titkolt célja a Ducatinak, hogy az új modellel hasonlóan lehengerlő sikereket érjen el a szériaközeli motorok világversenyén, mint 2010-ben a BMW-s Ayrton Badovini, aki kilencből nyolc versenyt nyert (!) az évadban.