A brit motoros hősök, Carl Fogarty és Neil Hodgson közt zajló szócsata azzal ért véget, hogy a négyszeres Superbike világbajnok Foggy gyávának és erdménytelennek nevezte a MotoGP-be tartó Hodgsont.

A szópárbaj akkor kezdődött, amikor a d�Antin csapathoz szerződő Hodgson egy brit motoros magazinak a következőket nyilatkozta:

�Én nem félek úgy Rossi-tól, mint ahogy annak idején Fogarty Doohan-től. Carl ugyan sose vallaná be, de valójában ezért nem indult a MotoGP-ben. Mindig beszélt róla, de sosem merte bevállalni. De én meg fogom tenni. Én a világ legjobb versenyzői ellen akarok küzdeni, és őket a MotoGP-ben találjuk.�

Foggy korábbi nyilatkozataiban dicsérte Hodgson teljesítményét, és azt mondta, hogy a korábbi SBK világbajnokok (Colin Edwards és Troy Bayliss) távozása a sorozatból, semmit sem fog levonni honfitársa eredményének értékéből, hiszen a történelem könyvek csak a győztesre emlékeznek.

Úgy tűnik, hogy Neil nyilatkozatát követően Foggy véleménye jelentősen megváltozott Hodgson teljesítményét illetően.

�Úgy gondolom, hogy ez egy rosszmáju megjegyzés, miszerint azért nem indultam a GP-ben, mert féltem Doohan-től. Az igazság az, hogy sosem kaptam lehetőséget, hogy a királykategóriában versenyezzek. Szerettem volna, ha kapok, de nem így történt. Egyébként soha nem féltem senkitől a versenypályán.�

�Rosszmájú, mert én már nem vehetem fel a kesztyűt, nem versenyezhetek többé, és nem tehetek az ügyben semmit, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét. Az hiszem, hogy az emberek tisztában vannak azzal, hogy ez az állítás hazugság. Neil keményen próbálkozik, hogy ne tűnjék unalmasnak.�

�Hosszú út áll még előtte, hogy egy lapon említhessék velem, hiszen az idei SBK világbajnoki címén kívül még semmit sem ért el.�