Aki közlekedett már a francia fővárosban, láthatta, hogy gyakorlatilag külön sávot alakítanak ki az autósok, hogy a robogóval vagy motorral ingázók tízezrei könnyebben eljussanak munkahelyükre. Nos, a jövőben várhatóan megcsappan a motorosok száma az utakon, ugyanis a nemrég bejelentett módosítás miatt költségesebb és lassabb lesz motorral járkálni a városban.

parizs-30-km-oras-sebessegkorlatozast-vezet-be
A francia túrára induló motorosok figyeljenek rá, hogy a megszokottnál szigorúbb szabályok vonatkoznak a kétkerekűekre. Számos olyan felszerelést kérnek tőlük, amit más állomokban hírből sem ismernek, és 2022-től már motorokra is parkolójegyet kell venni a vezetőnek

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere ugyanis 30 km/órás sebességkorlátozást vezet be, valamint 2022-től a motorkerékpárok és robogók számára fizetőssé teszi a parkolást. Csak a körgyűrűn engedik „ötvennel száguldani” a robogókat, míg azon belül – idézzük – „gyalogosparadicsommá” változtatnák a települést. Hogy még kevésbé legyen vonzó a város az autósoknak és motorosoknak, megszüntetik a kétkerekűek díjmentes parkolását, illetve a jelenlegi 140 ezerről 60 ezerre (!) csökkentik a parkolóhelyek számát a kétmilliós világvárosban.