16 évesen, újoncként négyből három versenyt megnyerni, ráadásul ebből egyet a boxutcából indulva? Pedro Acosta már a katari versenyen megmutatta, hogy egyszerűen másik szinten áll, mint bármelyik kihívója. Ugyanolyan átütő teljesítményt nyújt, mint anno, hat éve Quartararo, akit már akkor GP-bajnoknak kiáltottunk ki, s lám, beérett a gyümölcs – ő az idei vb-cím legfőbb esélyese. Kétségtelen, hogy Pedro Acosta lehet az utódja, főleg így, hogy csupán egy szezont megy Moto3-ban, jövőre már a Moto2-ben húzza a gázt, s ha ott is ilyen eredményes lesz, 2023-ban már a királykategóriában láthatjuk.

Pedro Acosta fellép a Moto2-be

Persze a motorsportot követő rajongók sejthették, hogy Acosta lesz az új csillag, hiszen tavaly úgy nyerte meg a Red Bull Rookies Cupot, hogy senki nem tudta 60 ponton belül megközelíteni...

pedro-acosta-moto2-szerzodes-2022
A Moto3-mezőny és a GP egyik legígéretesebb tehetsége – Pedro Acosta

Hasonlóan nyomasztó előnnyel vezeti idén a Moto3-vb-t is, hiszen 201 pontja van, míg az őt követő versenyzők inkább egymással, mintsem a villámgyors Pedróval csatáznak. Garcia (GasGas) lehetett volna a kihívója, ám a spanyol már 56 pont hátrányban van hat futammal az évad vége előtt, Fenati (132 p.) és Foggia (118 p.) pedig lőtávolon kívülről figyeli az eseményeket, ráadásul egyikük tempója sem olyan erős, hogy minden futamon felvegye a versenyt Acostával.

Akárhogy is alakul az idei világbajnokság, Acosta már biztosan a Moto2-ben folytatja jövőre a KTM Ajo csapatban, mégpedig honfitársa, Augusto Fernandez oldalán. Ha ott is ilyen meggyőzően szerepel, akár 2022 végén felléphet a MotoGP-be – már alig várjuk, hogy a legnagyobbak között láthassuk az ifjú tehetséget.