Az Arab-félszigeten található Katarban meleg, nyári időjárás fogadta a mezőnyt, ahol éjszaka, lámpafénynél méri össze tudását a három kategória mintegy nyolcvan versenyzője. Talmácsi Gábor már nagyon várta, hogy végre versenykörülmények között motorozhasson. Csütörtök este egy szezon előtti hosszú technikai megbeszélést tartott a Fimmco Speedup csapat, ahol komoly változtatásokban egyeztek meg Talma motorjával kapcsolatban. Talmácsi csapattársa a fiatal olasz Andrea Iannone, aki a nyolcadliteres kategóriából került a Moto2-be és ezen a hétvégén debütál a négyüteműek között.

Talma Moto2
A Moto2-es kategória helyi idő szerint negyed tízkor kezdhette meg a 2010-es évadot. Talmácsi Gábor motorjának hátulját még a negyedik körben lebontotta az egyik túl szűk féktávot vevő versenyző. Az elemet cserélték majd, az elfolyó benzin okozott némi gondot, de az edzés végére összeállt a technika. 2’04.337-es idejével a kilencedik helyen fejezte be a szezon első hivatalos edzését. Csapattársa, Iannone harminckettedik lett.

„Nem mindennapi edzésen vagyok túl, de kezdésnek nem volt rossz. A tréning elején valaki nekem jött és ettől letört az ülésvég, ki kellett jönnöm cserére. Utána a motorból folyamatosan benzin került a plexire, ami nagyon zavaró volt, mert nem tudtam, hogy honnan jön az üzemanyag. A végén sikerült néhány jó kört mennem, ezek jó kiinduló pontnak tűnnek a hétvége eredményes folytatásához.”

Első szabadedzés

1. Alex DE ANGELIS 2’03.239

2. Scott REDDING 2’03.834

3. Julian SIMON 2’03.868

4. Dominique AEGERTER 2’04.067

5. Stefan BRADL 2’04.110

9. TALMÁCSI GÁBOR 2’04.337

Időmérő edzés

Talmácsi a kvalifikációs tréning elején, rögtön a harmadik körében fél másodperccel gyorsabb volt, mint az eddigi legjobbja, majd a hatodik körben tovább javított. Tíz kör után másodszor is kiállt egy kisebb beállítás-változtatásra a Fimmco Speed Up csapat magyarja. Az utolsó percekben a negyvenfős mezőnyből mindenki a pályán volt, arra vártak a pilóták, hogy valaki gyors kört menjen és beálljanak mögé, de csak akadályozták egymást. Talmácsi is próbált ráakadni egy gyors körön lévő versenytársára, de olyan tömeg volt a pályán, hogy szinte lehetetlen volt tiszta kört teljesíteni. Elért ideje végül a tizennegyedik rajtkockát biztosítja számára az idei első nagydíjon.

Talma Moto2
„A három edzés alapján az látszik, hogy teljesen egyben van a mezőny. Az időmérő edzéstől jobb eredményt vártam, de mivel az előttem lévők idője közel van hozzám, így küzdelmes versenyre számítok. Holnap még változtatunk a motor súly elosztásán, mert ez ügyben ma sikeresen előre léptünk, de még a kanyarokban mindig vibrál a motor eleje.”

Köridők

1. Toni ELIAS 2’01.904

2. Julian SIMON 2’02.032

3. Stefan Bradl 2’02.038

4. ALEX DE ANGELIS 2’02.101

5. Yuki TAKAHASHI 2’02.295

14. TALMÁCSI GÁBOR 2’02.916

Futam

A bemelegítő edzésre Talmácsi Gábor motorján további változtatásokat végeztek el a mérnökök. A gép fordulékonyabb lett, a váltó-áttételezés is javult, de továbbra is voltak olyan problémák, amelyek gátolták a magyar versenyzőt abban, hogy kimotorozza a maximumot versenygépéből.

Helyi idő szerint este negyed tízkor elrajtolt az új kategória a MotoGP versenysorozatban, ahol, mint az már köztudott 600 köbcentis motorokkal csatáznak a versenyzők. Talmácsi Gábornak a rajtrácson még egy csizma csere is belefért az idejébe, majd jöhetett a húsz körös verseny. Talma szokásához hűen remekül rajtolt, a tizennegyedik helyről a hetedikre lépett elő. A „nagyágyúk” közül De Angelis, Simon és Bradl is az első körben búcsúzott a versenytől. Talmácsi tizenhárom körön át a hatodik helyen motorozott, de kétkerekűje folyamatosan lassult. Majd megérkezett a mögötte lévő hármas, Luthi, Pasini és Corsi, akik simán megelőzték. Öt körrel a vége előtt Talma a kilencedik helyen állt. A versenyt is ezen a helyen fejezte be. A nagydíj utolsó harmadára teljesen elhasználódtak a gumijai, mely a legfőbb oka volt annak, hogy a futam hajrájában már nem tudott komoly küzdelmeket folytatni az előtte haladókkal. A Fimmco Speed Up Team másik versenyzője Iannone tizenkilencedikként ért célba.

„Bemutatkozásnak az új kategóriában úgy érzem, hogy jó ez a kilencedik hely. Jó volt a rajtom, és tudtam a tempót tartani az élmezőnnyel. Tizenegy kör után éreztem, hogy nagyon csúszkál a motor hátulja, mert a gumi teljesen elfogyott. Nem tudtam már a verseny eleji tempómat tartani és hárman megelőztek. Pontokat szereztem, ez most fontos, a következő versenyen Japánban még jobbak leszünk.”