Kezdetben, valamikor a húszas évek derekán felderítő, futár és összekötő feladatokat láttak el az első motorkerékpáros járőrök, kihasználva a kétkerekűek fürgeségét és univerzális felhasználhatóságát. Ez azonban csak az első két évben volt jellemző, mert 1928-ban már a szabálytalan sofőrök megregulázását is a motorosrendőrökre bízták, akik ekkorra már komplett osztaggá szerveződtek. Az öt járművet magába foglaló csapat tíz embert foglalkoztatott, hiszen ahogy néhány országban ma is, járművenként egy vezető és egy intézkedő rendőr teljesített szolgálatot.

rendormotorok-magyarorszagon-1072
Görögországban ma is előfordul, hogy párban járnak a motorosrendőrök – egy motorra kétfős személyzet jut, miként korábban hazánkban is

Újabb hat év múlva, 1934-ben baleseti járőrök is munkába álltak, mégpedig oldalkocsis fogatokkal, járművenként háromfős személyzettel, s a motoros osztag a negyvenes évek elején már négyfős altiszti és több mint ötvenfős rendőri állománnyal rendelkezett. Feladataik közé bekerült az államfői konvojok útjának biztosítása is.

rendormotorok-magyarorszagon-1071
A BMW R60 oldalkocsis verziója hazánkban is részt vett a bűnüldözésben - ezeket a hatvanas években láthatták a főváros környékén közlekedők

A második világháború miatt nem jutott energia az állomány további fejlesztésére, pedig az ötvenes évekre az egyre nagyobb közúti járműpark ellenőrzésére már komoly erőkre volt szükség. Így hát a háborút követően bővítették gépparkot, s a korábban beszerzett JAWA-k mellé tucatnyi BMW-t állítottak csatasorba – ezzel összesen 27-re hízott a rendőrmotorok száma.

rendormotorok-magyarorszagon-1070
Állítólag az NDK-ban rendszeresített kísérőmotorból, az MZ ETS Eskortból is érkezett pár darab, de a kétütemű vasak a büdös füstfelhő miatt végül nem vezethették fel a magas rangú vendégek konvoját...

Újabb tíz évvel később díszmotoros egység alakult a hazánkba érkező államfők fogadására, a kivételes motorosok itthon készült egyenruhában biztosították a magas rangú vendégek zavartalan haladását. Innentől felgyorsult a kétkerekű osztag fejlesztése, hiszen alig pár évvel később a BMW-k mellett már Pannoniák is színesítették az utakat, s a hetvenes években a Forgalombiztonsági Osztály minden alosztálya is rendelkezett már P10-es és P20-as motorokkal. Ez egészen a nyolcvanas évekig megoldást nyújtott a rendőrségre háruló feladatok megoldásához, ám ekkor a civil járművek számának ugrásszerű növekedése újabb probléma elé állította a járőröket.

rendormotorok-magyarorszagon-1387
Szolgálunk és védünk - lám, az öreg BMW-k még ilyen speciális feladatokra is jók...

A dugókhoz és a baleseti gócpontokhoz csak nehezen jutottak el a négykerekűek, ezért önálló, speciális motoros szolgálatot kellett létrehozniuk, mégpedig mielőbb. A megoldás a mai motorosok által is ismert Yamaha XJ650-ek képében érkezett, mivel a negyven darab japán vas, a 37 darab R60-as BMW és a harminc MZ már kényelmesen kiszolgálta a kereken száz főre fejlesztett Motoros Alosztályt.

rendormotorok-magyarorszagon-1069
Korabeli kép a hazai gyártású Méray motorkerékpárról, mely szintén dolgozott magyar rendőrmotorként

Később a koros boxereket háromhengeres K75-ök váltották, majd 1996-tól négy év alatt újabb 53 gyári rendőrmotor felszereltségű BMW-t újítottak be, egy évtizeddel később pedig több tucat Yamaha FJR beszerzéséről döntöttek.

Motorosrendőrök bemutatója valamikor a nyolcvanas években

Az utóbbi évtizedben az általunk is bemutatott speciális BMW RT-k gazdagították a hazai gépparkot, hogy ne szenvedjenek motorhiányban a két-háromszáz fős egység tagjai, akik ma vegyesen használják az egykori FJR-eket és a nemrég szolgálatba állított 1200-as, illetve 900-as BMW-ket.