Néhány kisebb helyet leszámítva a hazai versenypályákon alapkövetelmény a bőrruha, szóval ha a Mátra és a Pilis szerpentinjei mellett az Euroring kanyarjait is meghódítanád, feltétlenül szükséged lesz az egy- vagy kétrészes szettre. Többszázféle modell közül válogathatsz a boltokban, és a ránézésre hasonló gúnyák árai között is jelentős eltérés lehet, ezért vásárlás előtt érdemes alaposan átgondolni: mi alapján válasszam ki az új motoros ruhámat?

Az egy- és kétrészes bőrruhák előnyei, hátrányai

Jó hírünk van, ugyanis az átlagos motorosnak – védelem szempontjából – egyaránt jó döntés az összecipzározható és az egyrészes modell, tehát ilyen szempontból aligha tudsz melléfogni. Persze fontos szempont, hogy a szerpentinezés vagy a pályázás van-e túlsúlyban, hiszen a bőrkombikra is igaz, hogy

csak olyan erősek, mint a leggyengébb részük.

Ezért nem látunk a profi versenyzőkön alsó- és felsőrészből álló szetteket, mivel az aszfalton csúszva a megsérülhet a nadrágot és dzsekit összekötő cipzár. Ellenben akik többnyire közúton motoroznak és kevesebb időt töltenek pályán, bátran voksolhatnak a kétrészesre, hiszen – kényelmi szempontból – ez jobb választás. Az első kérdés tehát, hogy a zártpályás vagy a közúti motorozás van-e túlsúlyban, és ennek megfelelően egy- vagy kétrészesre voksolj, majd jöhet a következő: mennyit szeretnél vagy tudsz rászánni?

rider-13-es-bazismotor-borruha-vasarlas
Akárcsak a sisaknál, itt is életbevágóan fontos az alkatodhoz tökéletesen illő méret. Ha szűk, akkor gátol a mozgásban, elszorítja a végtagokat, zsibbadhat benne a karod, lábad, míg ha túl nagy, akkor elcsúsznak a helyükről a protik, és rossz esetben csak fokozzák a sérüléseket

A ruha- és motorvásárlás közös jellemzője, hogy drágán könnyű jót venni, de azért a belépőszintű holmik között is akadnak gyöngyszemek. A bőrruhákkal is ez a helyzet, mivel egyaránt megtalálhatóak a piacon a félmilliós és a százezer forint körüli szettek – utóbbi tábort erősíti például a BázisMotornál kapható, kétrészes, kedvező árú Probiker PRXT bőrkombi is.

Hogyan ápold a bőrruhát?
Ha megtaláltad az igazit, érdemes odafigyelned rá, hogy évekig szép és kényelmes maradjon. A legrosszabb, amit tehetsz, hogy egy nyári pályanap, Mátrázás vagy éppen a szezon végén koszosan, átizzadtan ledobod a garázsba, emiatt néhány hét múlva penészes lesz, és akkor már nem egyszerű feladat kitisztítani. Ezért is fontos, hogy motorozás után szárítsd ki alaposan a gúnyát, de semmiképpen ne tűző napon!
Keress egy árnyékos, jól szellőző helyet, hogy a légmozgás felgyorsítsa a száradást, utána pedig tisztítsd le a gúnyát kimondottan ilyen célra készült sprayvel vagy – ápolószert is tartalmazó – szappannal! Semmiképpen ne használj erős vegyszert, maró anyagot, mivel ökölszabályként elmondható, hogy ami nem ajánlott a saját bőröd tisztítására, az a ruhádban is kárt tesz. Ügyelj hát a szakszerű ápolásra és óvd minőségi balzsammal „a második bőrödet”, mert ha így teszel, sokáig újszerű, kényelmes lesz! Persze az sem mellékes, hogy ha vigyázol rá, akkor nem a bebüdösödött, rossz szagú szettet kell felkapnod a hétvégi motorozás előtt…

Miként válassz bőrruhát?

Amennyiben szerényebb keretből gazdálkodsz, vásárláskor mindenképpen hasonlítsd össze a kedvező árú ruhák varrásait, a beépített protektorok minőségét (Level 1 vagy Level 2), illetve azt, hogy milyen tapintású a kinézett dzseki és nadrág. Örök igazság, hogy a sprőd és a túl puha bőr egyaránt rossz választás, tudniillik előbbi ridegsége miatt repedhet ki, míg a puha, tapintásra kissé zsíros felületű anyag – a túlzott puhítástól – könnyebben kiszakadhat.

rider-13-es-bazismotor-borruha-vasarlas
Új márka Magyarországon a Rider 13-nál kapható Rekurv, mely elsősorban divatos színeivel, szabásával, valamint kedvező árával hódíthat a piacon

Ha tehát szépek a többsoros varrások, jó minőségű protikat rejtenek a zsebek és kellemes tapintású a bőr, az már fél siker. Legyen szó kedvező árú, főként közúti motorozásra tervezett modellekről, például a Fastway felsőjéről és nadrágjáról, esetleg egyrészes, kifejezetten versenyzőknek ajánlott darabokról, mint a Vanucci Super Shield minőségi protektorokkal megspékelt szettje, felpróbálás során ugyanarra kell figyelned.

rider-13-es-bazismotor-borruha-vasarlas
Noha az ehhez hasonló egyrészeseket ajánlják pályázásra és sportmotorokra, a szupermotósoknak kényelmesebb lehet az összecipzározható kivitel, mert a gyorsaságisokkal ellentétben egyenes háttal ülnek a motoron, amihez jobban passzol a szabadabb mozgást biztosító, kétrészes ruha

Ha felveszed, nem lehet rögtön „kényelmes”, hiszen a sisak is akkor jó, ha azt érzed, talán jobb lenne egy hangyányival nagyobb. Elvégre nem az a bőrruhák feladata, hogy kényelmesen ülhess benne a kakucsi büfé előtt, hanem az, hogy a motoron összekuporodva úgy simuljon rád, akár egy szuperhősjelmez, és történjen bármi, a helyükön tartsa a protikat. Természetesen a bőr és textilruhára is igaz, hogy a hölgyeknek érdemes kifejezetten női szabású modellt választaniuk, amely – többek között – a csípőnél, a deréknál és a vállaknál is eltérő kialakítású, mint a férfifazonok.

rider-13-es-bazismotor-borruha-vasarlas
Lehetőleg a saját motoroddal menj el a boltba, mivel az a legfontosabb, hogy a tankra hasalva, kormányt fogva is passzoljon rád a ruha. Ha erre nincs esélyed (például télen vásárolsz, nem utcai a motor), akkor vedd fel benne ugyanazt a testhelyzetet guggolva, spiccelve, karodat kinyújtva, mintha a gépen ülnél!

Ha ez lesz az első bőrruhád, kezdésként próbáld fel azt, amire a szíved vágyik, akkor is, ha túl sokba kerül! Vedd sorra, hogy mi tetszik a prémium kategóriájú cuccban, miben „tud többet” az olcsóbb modelleknél, és ez alapján határozd meg, hogy mennyit szeretnél költeni, illetve cserébe mit vársz el! Ez már csak azért is fontos, mert a minőségi holmikat átnézve olyan új szempontokat fedezhetsz fel, melyek addig eszedbe sem jutottak, és a tudatos vásárlás egyébként is mindig kifizetődőbb, mintha megvennéd az első, neked tetsző és pénztárcádhoz illő szettet.

Legyen hát belépőszintű vagy csúcsminőségű a kinézett bőrruha, járd körbe alaposan a témát és szánj időt a próbára, mert mindkettő csak akkor véd tökéletesen, ha illik a motorozási szokásaidhoz és testalkatodhoz!