A MotoGP-ből szépen lassan átszivárognak a közúti motorokba is a különböző szárnyak, melyek célja a versenysportban a leszorítóerő termelése. Más kérdés, hogy ezek polgári változatai elsősorban dekorációs elemek, hiszen utcai tempónál elhanyagolható a hatásuk.

rizoma-visszapillanto-szarny
Nem ettől lesz szálszakadásos az első gumid: a tükrök leszorítóereje 300 km/óránál is csak 39,2 N, azaz nagyjából egy négykilós súlynak megfelelő

Visszapillantós szárnyak a Rizomától

A főként literes sportmotorokhoz fejlesztett Rizoma Stealth szárny és visszapillantó japán és európai modellekhez is elérhető (pl. BMW S 1000 RR, Ducati Panigale, Honda CBR1000RR-R, Yamaha R1 stb.), már ha ez valakinek megér átszámítva közel 150 ezer forintot.

rizoma-visszapillanto-szarny
A legnépszerűbb európai és ázsiai motorokhoz máris kapható a szárnyba épített visszapillantó

Tény, hogy látványos extra, de ne feledjük, hogy a hatása szinte elhanyagolható: ha 300-zal haladsz, akkor 39,2 N erővel passzírozza a motort az aszfalthoz. Igen, ez olyan, mintha egy négykilós súlyt tennénk a gép elejére, vagyis nem túl sok, ráadásul a sebesség csökkenésével természetesen a hatása is csökken.

rizoma-visszapillanto-szarny
A közel 150 ezer forintos ár dacára is népszerű lehet az újszerű aerodinamikai, egyben díszítőelem

Mindenesetre a szett már elérhető a Rizománál, ráadásul többféle színben is, ha valaki Lopakodóvá (Stealth = Lopakodó) alakítaná motorját.