Természetesen nem új az ötlet, olyannyira nem, hogy az EU már 2013-ban elfogadta azt a jogszabályt, amely előírta a tagállamoknak az összes motorkerékpár kötelező műszaki vizsgáztatását. A bürokraták azonban akkor sem akartak belecsapni a lecsóba, így kilenc év türelmi időt adtak az országoknak arra, hogy kitalálják, mit óhajtanak tenni ez ügyben. Még egy kis könnyítést is kaptak a nemzeti törvényhozások: a jogszabályba bekerült egy olyan szövegrész, amely szerint azok műszaki vizsga helyett „hatékony alternatív közlekedésbiztonsági intézkedéseket” is meghatározhatnak.

robogo-moped-kotelezo-muszaki-vizsga
A magánfelhasználók városi futkosásra használt gépei talán egy ideig még kiesnek a szórásból, ám úgy fest, hogy az élelmiszerek és csomagok szállítására bevetett, valamint a kölcsönzött, vélelmezetten nagy strapának kitett robogók hamarosan visszatérő vendégek lesznek a fékpadon

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) egy cseppet sem volt elragadtatva rendkívül megengedő határidőtől, sem a fentebb említett, kissé homályos szövegrésztől. Tisztában volt ugyanis azzal, hogy a kormányok addig halogatják majd a népszerűtlen döntések meghozatalát, ameddig csak tudják. Nem sokkal később – jórészt a témával foglalkozó szervezetek és a gépjármű-vizsgáztatásban érdekelt üzleti vállalkozások lobbitevékenységének hatására – megszületett a gépjárművek műszaki vizsgáztatásáról szóló 2014/45/EU irányelv. Kapkodásról ez esetben sem volt szó, de azért az irányelvbe belevették, hogy az Európai Bizottság 2019 májusáig tegyen közzé egy, a témába vágó értékelést. Ez meg is történt, igaz, a mopedeket érintő felmérés elég érdekes körülmények között zajlott: a keserves tanulságot pár spanyolországi körzet nem túlságosan rózsás műszakivizsga-eredményeiből szűrte le egész Európára vonatkozóan a grémium.

Uniós előírás lehet az 50-esek kötelező műszakija

Noha néhány országban a segédmotoros kerékpárokra is vonatkozik a rendszeres vizsgáztatási kötelezettség, a legtöbb helyen simán figyelmen kívül hagyták ezt a törvényhozók. A robogók nagy száma miatt erősen érintett Franciaországban sem történt érdemi változás, ám 2021 októberében a kormány elrendelte a segédmotoros kerékpárok és a motorkerékpárok (!) időszakos műszaki ellenőrzését. Jött is az óriási felháborodás, mire a kabinet – lévén más baja is – pár héten belül meghátrált. A nemzetgyűlés viszont nemrégiben lépett, hatályon kívül helyezve a hatályon kívül helyezést, így az elsőre sem túl ízletes fekete leves újramelegítve ismét az asztalra kerül, vagyis ezentúl a francia motorosoknak is kötelező lesz műszakira járnia.

robogo-moped-kotelezo-muszaki-vizsga

Most úgy tűnik, hogy nemcsak Párizsban fájhat a népszerűségükre oly kényes politikusok feje, hiszen 2021 februárjában már az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottsága (TRAN) is megfogalmazta, hogy minden nagy futásteljesítményű motorkerékpár legyen műszakivizsga-köteles. A labda éppen az Európai Bizottságnál pattog, amely jelenleg a 2013-as jogszabály felülvizsgálatát végzi és hónapokon belül elő is áll a javaslatával. Ismerve az uniós bürokráciát, a jövő évet valószínűleg megússzák a segédmotor-kerékpárosok, ám nagy kérdés, hogy meddig tart a jó világ, no meg az is, hogy miként műszakiztatják majd itthon a rendszám és forgalmi nélküli robogókat.