A Dorna illetékesei nemrég megerősítették, hogy a 2019-ben induló Moto-e versenyek miatt már most, 2018 elején elkezdik átszervezni a nagydíjhétvégék lebonyolítását. Ennek oka, hogy az elektromos versenygépek a Moto2 és a MotoGP futamai között léphetnek pályára, ám erre a jelenlegi beosztás szerint nem jutna elég ideje a szervezőknek.

rovidebbek-lesznek-a-motogp-futamok-17217
A hivatalos közlemény szerint versenyzői nyomásra határoztak úgy, hogy néhány pályán kevesebb kört kell megtenni a pilótáknak. Ugyanakkor ez kényszerű lépés is a Dornától, tekintve, hogy muszáj „helyet szorítaniuk” a jövőre induló, 9-12 körös Moto-e széria versenyeinek

Első lépésként hét helyszínen (Austin, Jerez, Le Mans, Barcelona, Brno, Misano és Valencia) egy-három körrel rövidítik a királykategória futamait, emellett pedig legalább 8-10 hétvégén a Moto2 és a Moto3 versenyzői is csökkentett körszámra készülhetnek. Arról egyelőre nem nyilatkoztak, hogy - a Formula-1 idei változásaihoz hasonlóan - eltérnek-e a megszokott időpontoktól, azaz a tévétársaságok igényeit szem előtt tartva esetleg későbbre halasztják a MotoGP európai idő szerint jellemzően délután kettőre időzített rajtját.