Évek óta rebesgetik, sőt a gyár vezetői is megerősítették, hogy lesz egy modern, EURO4-es, ABS-szel felszerelt 750-esük, de az angliai K+F központ körüli felhajtás, no meg a Brexit miatt az utóbbi időben valahogy feledésbe merült a modell. Ezért is volt meglepetés a minap felröppent kép, melyen egy láthatóan szériaérett, éppen országúti tesztköreit futó duó látható, ráadásul rögtön két különböző kivitelben.

royal-enfield-750-14849
Jól néz ki a két új Royal Enfield, de a riválisok árképzését ismerve nem lesz könnyű dolguk az európai piacon. A cég öregecske, 29 lovas modelljei is 5700-5800 euróba kerülnek, szóval a 750-es várhatóan messze 7000 euró feletti áron kerül majd a boltokba

Ez alapján biztosra vehetjük, hogy érkezik egy visszafogottabb, klasszikus csupaszmotor és egy café racer is, mindkettő ugyanazzal az ötvenlovas - Európában várhatóan 48 lóerős -, soros, kéthengeres, 750-es erőforrással. Már csak az a kérdés, miként lesz versenyképes a RE a brit vetélytárs mellett, hiszen a Triumph is kínál hasonló modellt, a 80 Nm-es csúcsnyomatékú, alig 3,3 millió forintba kerülő Street Twint, szóval elképesztően ütős árat kell kitalálni az indiai gyártónak, hogy a 750-essel érvényesülni tudjon az öreg kontinensen.