Azt hihetnénk, hogy a motorok felépítése - legalábbis alapjaiban - nem fog megváltozni a következő évtizedben, vagyis a két kerék, a hagyományos felfüggesztés és társaik még jó darabig uralni fogják a piacot. Chris Hoffmann erre az elméletre szeretne rácáfolni új gépével, a Rynóval, mely ugyan már három éve létezik, de a legvégső, harmadik prototípusa csak most kapott engedélyt a hatóságoktól, így néhány hét múlva már megvásárolható lesz a tengerentúli kereskedésekben:

Végsebesség tekintetében az elektromos hajtású Ryno aligha veszi fel a versenyt négylábú névrokonával, ugyanis csak 15-20 km/h-s sebességre képes, s a 73 kilós, 117 kilogramm terhelhetőségű masina - használattól függően - 12-16 kilométert tesz meg egy feltöltéssel. A vasban egyesítették a hagyományos motorkerékpárok és a Segway stílusú járgányok előnyeit, így az üléspozíció a kétkerekűeket idézi, ám az irányítás merőben szokatlan, hiszen gázkar híján előredőlve gyorsíthatunk vele, s a súlypontot hátrébb helyezve csökkenthetjük a tempót. A fura járgány egyik előnye, hogy versenyképes ára lesz, hiszen ötezer USA dollár körül kell leszurkolni érte, s ezzel közvetlen konkurenciát jelent a hasonló áron kínált Segway-nek.