A kór neve Factory Racing-Yamaha City, lappangási ideje 11 kör, a versenypályák környékén fertőz. A vírusgazdák: Baski Zoltán és Balogh Róbert; a vírushordozók: Magda Attila, Varga Gergő, Péntek Laci, Varga Zoli, Balogh Robi és Tolnai István. Közel menni hozzájuk fokozottan veszélyes!

Lezajlott az UEM Alpok-Adria Bajnokság és a MAMS Országos Gyorsasági Bajnokság első fordulója, ahol újonc csapatunk, a Factory Racing-Yamaha City megmutatta a benne rejlő potenciált. A hétvége sztárja Magda Attila volt, aki mindkét Stock géposztályban elindult (emellett a Suzuki GSX-R Kupában is) nem is akármilyen eredményekkel: A 600-as kategóriában a második, az 1000-es mezőnyben a negyedik helyre repítette napsárga Yamaháját, a magyar értékelésben pedig mindkétszer ő hozhatta el a győztesnek járó serleget.

Leigazolásakor tudtuk, hogy több éves tapasztalatával csapatunk egyik húzóembere lehet, de erre az eredményre, még mi sem - ahogy Attila sem - számítottunk, valahol legbelül azért reméltük.

„Már eleget bizonyítottam képességemet az évek során, itt az idő, hogy révbe érjek. A csapat egyszerűen fantasztikus, már az első pillanattól kezdve otthon éreztem itt magam. Nagyon fárasztó versenynapon vagyok túl, de édes ez a fáradtság ilyen eredmények után. Az 1000 utolsó négy körében szenvedtem meg ezt a három egymás utánban elindított futamot. Negyedik lettem, ami nem rossz, de lesz ez még jobb is. A 600-at egy kicsit eltaktikáztam. Az utolsó körben egy gondolatnyival rövidebbre vettem a féktávot, besokalltam, és vissza tudott jönni nekem az osztrák fiú, a hátralévő fél körben már nem kerültem támadási pozícióba. Kezdésnek nagyon jó volt ez a hétvége, mondom ezt úgy, hogy az R1-essel csak csütörtökön ülhettem föl először, és mindkét motoromban széria futómű volt. Nem vártam, inkább csak reménykedtem egy hasonló kezdésben” – értékelte a hétvégét Magda Attila.

Balogh Robi távollétében (rosszullét miatt nem indult a versenyen), Varga Gergő képviselte csapatunkat Attila mellett a Superstock 1000 kategóriában, aki az összetett 9., a magyar értékelésben pedig a 3. helyen végzett a 11 körös futamon.

„Szerencsétlenül indult számomra ez a szezon. Tavasszal felültem egy félkész motorra, aminek egy nagy esés lett a következménye. Ekkorát talán még nem is estem, a nyakam még most is fáj egy hónap távlatából. Aztán egy kisebb probléma adódott most a motorommal, úgyhogy a verseny előtt kb. háromszor fél órát mentem vele, ennek tudható be a 13. rajtpozícióm. A versenyen is egy kicsit bizonytalan voltam, ami annak köszönhető, hogy egész télen nem motoroztam, és még a gépben is csak 200 km van. Még messze vannak ezek a köridők az igazságtól, de Rijekában már szeretnék az első négyben harcolni, amihez rengeteg munkára van szükségünk.” – nyilatkozta Geri a futam után.

Stock 600-ban is szépen teljesítettek a fiúk. Attila ezüstérme mellé még begyűjtöttünk Tolnai István (ő egy új Honda CBR 600-assal megy) révén egy 7., Péntek Lacinak köszönhetően egy 12., és Varga Zoli révén egy 23. helyezést.

„Nehézkesen kezdődött ez a hétvége” – kezdi Toto. „Későn kaptam meg az új motoromat, nem volt bennem egyetlen egy pályán töltött kilométer sem. Csütörtökön jöttünk fel a csapattal a Ringre, akkor kezdtem el az ismerkedést a technikával. Ilyenkor persze előjönnek a gyerekbetegségek: futómű, motor stb. Aztán kezdtem felvenni a ritmust, 8. helyre kvalifikáltam magam, de az első kanyarban nagyon kisodródtam, visszacsúsztam egészen a 14. helyig. Innen kapaszkodtam fel a 7. helyre, a kis Magdával kellett megküzdenem az eggyel jobb pozícióért, ami sikerülhetett volna, de elszámoltam magam a körökkel, a finisben azt hittem lesz még egy kör, de a kockás zászló meghiúsította a tervemet.”

„A 19. helyről indultam a versenyen, a 12. helyre sikerült feljönnöm 11 kör elteltével. Akár egy pozícióval is előrébb végezhettem volna, de a végén egy a kawasakis Tonini visszaelőzött. Nagyszerű ez az új csapat, jól érzem itt magam. A motorommal nem volt semmi gond a futam alatt, elégedett vagyok a hétvégi teljesítményemmel. Következik Rijeka, ahol az első tízben szeretnék végezni” – így látta a versenyt Péntek Laci.

A csapat legpechesebb tagja Varga Zoli volt ezen a hétvégén – „Nem akart semmi összejönni most, valahogy fejben nem tudtam teljesen a feladatra összpontosítani. Az első kanyarban a bukótérből jöttem vissza, aztán a pálya felső részén pont az orrom előtt ütköztek, így lassítanom kellett. Most nem is tudok többet mondani a pipától. Legközelebb.”

Csapatunk már az április elsején lezajlott Köztársaság Kupa első fordulóján is bebizonyította a kétkedőknek, hogy igen is komolyan számolni kell velünk. Az eredmények mögött persze rengeteg munka, és egy határozott csapatfőnök áll Baski Zoltán személyében.

„Maximálisan meg vagyok elégedve a csapattal, minden tagja emberfelettit nyújtott ezen a hétvégén. Magda Attila egy Terminátor. Amit itt produkált a Hungaroringen csak is mélységes tisztelet jár, kivételes képességű motorversenyzőnek tartom, nagyon örülök, hogy sikerült leigazolnom a csapatomba. Ő is, és az egység összes tagja maximálisan élvezi a bizalmamat, nagyon szépen köszönöm nekik a munkájukat. Egy hangos szó, egy öt perces csúszás nem volt az elmúlt négy nap alatt. Mindannyian profik.” – emelte ki a csapatfőnök.

Legközelebb május 13-án, Rijekában támad a „vírus”. Védekezni felesleges, ellenszer nincs!

Factory Racing – Yamaha City

Kapcsolódó anyagok:

Fotógeléria »

Alpok-Adria Bajnokság és Nemzetközi Endurance