· 2017. október 10. 7

Shelina Moreda új szerepkörben

Villámgyors és gyönyörű

Az ismert amerikai kozmetikai cég meglepő módon nem egy modellt, hanem a szépséges motorversenyző hölgyet választotta új partneréül. Együttműködésük túlmutat a piperéken, hiszen a tervek szerint nagyban segíti majd a motorozás népszerűsítését is.
Sokszor láthatunk rá példát, hogy a piac látszólag teljesen különböző szereplőinek marketingtevékenysége összefonódik, s nincs is ezzel semmi gond, hiszen így jó esetben mindkét terület népszerűsíthető. Pontosan ilyen megfontolásból választotta az amerikai Covergirl kozmetikai cég legújabb arcának a bájos Shelina Moreda motorversenyzőt és oktatót. Shelina az Egyesült Államokon kívül Kínában, Japánban, Katarban és Spanyolországban is rendszeresen pályára lép, ezen kívül Melissa Parisszel alkotott csapata volt az első, teljes egészében női alakulat, amely teljesítette a Suzukai nyolcórás endurance versenyt. Most a pályán kívül, a reklámok világában is helyt kell állnia, hogy népszerűsíthette a motorversenyzést és úgy általában a motorozást.
{{articleGallery[15955].caption}}
A női pilóták aránya jelenleg mindössze 14 százalék, s ezen akarnak lendíteni, amihez már támogatókat is megnyertek. A kezdeményezés kapcsán a Harley-Davidson és az Indian is kifejezte tetszését, hiszen ők is úgy látják, az ilyen jellegű projektek segíthetik az egész motoripar fellendítését. A hölgy elmondta, nagyon örül a felkérésnek, s igyekszik megmutatni nőtársainak, hogy a profi sport és a nőiesség egyáltalán nem zárja ki egymást.