Több motorosújság beszámolt róla, hogy 2023 nyarától egyirányúsítják a Stelvio-hágót, hogy a felfelé haladó motorok, lakóautók vezetőinek ne okozzanak gondot a kanyarokban szembejövő, nagyméretű járművek. A rendelet várhatóan május 20-án lép életbe, a kijelölt szakasz pedig Trafoi településtől a hágó legmagasabb pontjáig tart majd. Kiemelték, hogy más hágókhoz hasonlóan félórás váltásokban haladhat a forgalom felfelé, illetve lefelé. A módosítás eredményeként a motorosok ezentúl a szűk jobbkanyarokat külső íven vehetik, ami csökkenti az esések, eldőlések kockázatát. 

stelvio-hago-egyiranyu

Túl szép, hogy igaz legyen? Természetesen igen, mert bármennyire is logikus lenne, ez csak túlbuzgó újságírók áprilisi tréfája volt, amit néhányan figyelmetlenül megosztottak, észre sem véve a dátumot és a cikkben szereplő utalást, hogy ne vegyék komolyan a bejegyzést. Igazán kár érte, hiszen a túrázás csimborasszója motorosként a szinte üres úton felhajtani a hágóra az olyan utakon, ahol jelzőlámpa szabályozza a váltott irányú forgalmat – szívesen megéltük volna ezt a legendás Stelvión is.