Pontosan félszáz évvel ezelőtt, 1965 augusztusában, a francia-svájci határvidéktől nem messze, Échenoz-la-Mélinében látott napvilágot a tereprali nagy alakja, Stéphane Peterhansel. Viszonylag korán, már 22 évesen komolyan foglalkoztatta a profi sportolói karrier, ezért leadta nevezését a nem éppen szerény átlagéletkorú Dakar rali mezőnyébe.
Felfelé ívelő pálya
Bár ez viszonylag kevés pilótának adatik meg, Peterhansel már első megmérettetésén sikeresen célba ért az akkor kivételesen Versailles-ből rajtoló és Dakarba érkező futamon. Az eredmény arra buzdította, hogy folytassa a megkezdett utat, és Yamahája nyergében újabb megmérettetéseken vegyen részt.
Egy évvel később már megvillantotta a foga fehérjét, Gilles Lalay (Honda), márkatársa Franco Picco és a szintén Hondát terelgető honfitársa, Morales mögött negyedikként ért célba. A fejlődést látva úgy tűnt, semmi nem állíthatja meg, azonban az 1990-es verseny rosszul sikerült számára - már a legelején búcsúzni kényszerült a Dakartól:
Szomorú hangvételű nyilatkozat a rosszul sikerült, 1990-es viadalon
A kilencvenes győzelem így a legendás Cagiva Elefantot terelgető Edi Oriolihoz került, bár az is igaz, hogy a kudarc nem szegte Stéphane kedvét, sőt a következő szezonban minden addiginál nagyobb elszántsággal gördült fel a Párizsban felállított rajtemelvényre. A Yamaha teljes fölénye jellemezte a kéthetes sivatagi futamot, a dobogót teljesen kisajátították a hangvillás márka pilótái, élen az első győzelmét arató Peterhansellel, illetve mögötte sorakozó márkatársaival, Gilles Lalay-jal és Thierry Magnaldival.
Lenyűgöző sorozat
A győzelemmel új éra kezdődött a sivatagi viadal történetében, a francia pilóta háromszor egymás után végzett az élen, majd a rendhagyó, Párizs-Dakar-Párizs útvonalon futó 1994-es megmérettetést kihagyva egy évvel később újra visszatért. Így aztán 1994-ben ismét Orioli elefántja pózolhatott a dobogón, de `95-től újabb Yamaha siker következett, Peterhansel még az évezred végéig további három alkalommal végzett az élen, s mellé begyűjtötte az Egyesült Arab Emirátusok Desert Challenge trófeáját is.
Végül 1999-ben úgy döntött, hat elsőséggel a tarsolyában átnyergel a négykerekűek mezőnyébe. Ott előbb Nissannal, majd a francia gyártmányú Megával lépett színre - ez utóbbival sikerült a második helyet megkaparintania -, végül pedig a dűnék egyik legnépszerűbb márkájára, a Mitsubishire váltott. Jó választásnak bizonyult, ugyanis háromszor emelhette magasba a Dakar-serleget, s ezután még a BMW, valamint a Mini színeiben is részt vett a küzdelmekben, két negyedik, egy második, illetve két első hellyel gazdagítva gyűjteményét.
Bukósisak nélkül
A legendás Dakar minden idők legsikeresebb versenyzője lett, így az egész világ megismerte a nevét, azt azonban kevesebben tudják, hogy - egyéb eredményei mellett - 1988-ban a francia csapattal diadalmaskodott a Hatnapos Enduro Világbajnokságon is. Azt pedig már tényleg csak a rajongói kemény mag tartja számon, hogy Peterhansel, bár nyolcéves korától motorozott, mégsem ez, hanem a gördeszkázás jelentette számára az igazi kihívást. Már öt éve állt a kétkerekű a garázsában, ő mégis inkább az utcákat rótta, ahol csakhamar kiderült, hogy nem csak a gázkarral bánik ügyesen. Sokat és lelkesen gyakorolt, ennek eredményeként 13 évesen már a deszkások elismert tagja lett, kitartó munkájának köszönhetően bajnokságot is nyert hazájában.
A Mr. Dakarként is emlegetett pilóta napjainkban ismét egy francia alakulattal, a nyolcvanas években sikert sikerre halmozó Peugeot-val próbál szerencsét a sivatagban, s eddigi eredményeit látva nem lehet kétségünk afelől, hogy az új járgány kapcsán is még sokat fogunk hallani róla.