Az FG Sport által rendezett világbajnoki futamsorozat 4 versenyén is részt vehet Talmácsi Gergő az új Stock 600-as kategóriában.

Ez a kategória a Superbike, a Supersport és a Stock 1000 mellett kizárólag a világbajnokság európai verseny helyszínein indul. A rendezők ezzel az újdonsággal szeretnének még több lehetőséget adni a fiatal és tehetséges pilótáknak arra, hogy összemérjék tudásukat egy világ színvonalú versenyen.

A Stock 600-as kategóriában való indulásnak kötött szabályai vannak pl. korhatár van, csak 16-20 év közöttiek vehetnek részt rajta, kizárólag széria motoron illetve mindengyik versenyzőnek egyforma, kötelező gumit kell használniuk, így a technikai feltételek azonosak és valóban a tehetség, a tapasztalat a mérvadó a futamok végeredményeinél.

Gergő már a mostani hétvégén, a monzai futamon "wild card-osként" rajthoz áll, 65-ös rajtszámmal, ezt követően pedig még 3 alkalommal bizonyíthatja tehetségét az ifjonc: július 17-én Brnoban, október 2-án Imolában és október 9-én Magny Cours-ban.

Kapcsolódó anyagok:

Éremeső

Készül a 600-as