A hétvégi változékony időjárásnak köszönhetően izgalmas futamok zajlottak Misano-ban, a jó gumiválaszás Chillit az első helyre juttatta.

Az időjárás miatt, a 25 körösre tervezett első futamon csak 17 kört sikerült teljesíteni a versenyzőknek. A piros zászló felmutatásának pillanatában a francia Regis Laconi állt az első helyen, őt a sokáig vezető Troy Corser követte az FP1-es Petronas nyergében, harmadikként pedig Pierfrancesco Chili állhatott a dobogóra. Corser - aki 1996-ban legfiatalabbként SuperBike világbajnok volt - most is megmutatta, hogy a Petronasban vannak lehetőségek, csak a teljesítményén kellene javítani.

A második futamra a vizes pályát elnézve, a versenyzők nagy többsége az esőgumik mellett döntött. Nem így tett Chili, aki az intermediate hátsó guminak és a száradó pályának köszönhetően, a középmezőnyből folyamatosan gyorsulva, felverekedte magát a dobogó legfelső fokára. A második Laconi, harmadik pedig, több mint 32 másodperces hátránnyal Steve Martin lett.

A Supersport futamot, miután csapattársa az első helyről kiesett, az ausztrál Karl Muggeridge nyerte CB600RR-jével. Másodikként a Yamahás Kevin Curtain, majd harmadikként a szintén Yamahás Jurgen vd Goorbergh állhatott a pódiumra. Fujiwara mindeközben gixerjével a negyedik helyről figyelhetette a díjkiosztót, (és a hostesscsajokat stírolta).

A bajnokság állása

Eredmények

SBK 1. futam:

1. Regis Laconi FRA Ducati Fila 28min 18.586 secs

2. Troy Corser AUS Foggy Petronas Racing 28min 20.53 secs

3. Pier Francesco Chili ITA PSG-1 Ducati 28min 26.045 secs

4. Noriyuki Haga JPN Renegade Ducati 28min 28.314 secs

5. Chris Vermeulen AUS Ten Kate Honda 28min 30.896 secs

6. Chris Walker GBR Foggy Petronas Racing 28min 32.716 secs

7. Steve Martin AUS DFXtreme Sterilgarda Ducati 28min 33.031 secs

8. Gianluca Nannelli ITA Pedercini Ducati 28min 55.546 secs

9. Piergiorgio Bontempi ITA Zongshen Team 28min 55.965 secs

10. James Toseland GBR Ducati Fila 28min 56.087 secs

11. Leon Haslam GBR Renegade Ducati 29min 0.65 secs

12. Ivan Clementi ITA Kawasaki Bertocchi 29min 13.228 secs

13. Alessio Velini ITA UnionBike Yamaha 29min 20.994 secs

14. Ivan Sala ITA Team Fidoweb Suzuki 29min 23.938 secs

15. Gian Maria Liverani ITA Caron Dream Ducati 29min 23.983 secs

16. Giancarlo De Matteis ITA Xerox Ducati NCR 29min 24.002 secs

17. Guiseppe Zannini ITA Penta Racing Ducati 29min 24.143 secs

18. Warwick Nowland AUS Zongshen Team 29min 45.903 secs

19. Jiri Mrkyvka CZ JM SBK 29min 46.9 secs

20. Berto Camlek SLO Inotherm Racing Yamaha 29min 52.725 secs

21. Marco Borciani ITA DFXtreme Sterilgarda Ducati 29min 19.746 secs

Kiesett:

Lucio Pedercini ITA Pedercini Ducati 27min 8.965 secs

Mauro Sanchini ITA Kawasaki Bertocchi 23min 23.041 secs

Luca Pini ITA Boselli Racing Suzuki 13min 53.668 secs

Garry McCoy AUS Xerox Ducati NCR 12min 9.129 secs

Sergio Fuertes SPA MIR Racing Suzuki 3min 35.489 secs

Doriano Romboni ITA Giesse Racing Yamaha 0min 0 secs

SBk 2. futam:

1. Pier Francesco Chili ITA PSG-1 Ducati 44min 29.37 secs

2. Regis Laconi FRA Ducati Fila 44min 30.854 secs

3. Steve Martin AUS DFXtreme Sterilgarda Ducati 45min 1.629 secs

4. Noriyuki Haga JPN Renegade Ducati 45min 7.458 secs

5. Leon Haslam GBR Renegade Ducati 45min 10.401 secs

6. James Toseland GBR Ducati Fila 45min 14.546 secs

7. Troy Corser AUS Foggy Petronas Racing 45min 17.927 secs

8. Lucio Pedercini ITA Pedercini Ducati 45min 30.816 secs

9. Luca Pini ITA Boselli Racing Suzuki 45min 34.261 secs

10. Marco Borciani ITA DFXtreme Sterilgarda Ducati 45min 46.48 secs

11. Mauro Sanchini ITA Kawasaki Bertocchi 46min 6.709 secs

12. Chris Vermeulen AUS Ten Kate Honda 46min 7.13 secs

13. Chris Walker GBR Foggy Petronas Racing 46min 14.053 secs

14. Gian Maria Liverani ITA Caron Dream Ducati 46min 14.31 secs

15. Piergiorgio Bontempi ITA Zongshen Team 44min 33.906 secs

16. Jiri Mrkyvka CZ JM SBK 44min 38.312 secs

17. Garry McCoy AUS Xerox Ducati NCR 45min 3.919 secs

18. Sergio Fuertes SPA MIR Racing Suzuki 45min 33.112 secs

19. Guiseppe Zannini ITA Penta Racing Ducati 45min 46.557 secs

20. Ivan Sala ITA Team Fidoweb Suzuki 45min 23.265 secs

kiesett:

Alessio Velini ITA UnionBike Yamaha 29min 47.965 secs

Warwick Nowland AUS Zongshen Team 26min 38.2 secs

Ivan Clementi ITA Kawasaki Bertocchi 4min 1.99 secs

Gianluca Nannelli ITA Pedercini Ducati 2min 1.466 secs

Giancarlo De Matteis ITA Xerox Ducati NCR 0min 0 secs

Berto Camlek SLO Inotherm Racing Yamaha 0min 0 secs

Doriano Romboni ITA Giesse Racing Yamaha 0min 0 secs

Supesport végeredmény:

1. Karl Muggeridge AUS Ten Kate Honda 42min 11.937 secs

2. Kevin Curtain AUS Yamaha Motor Deutschland 42min 15.645 secs

3. Jurgen vd Goorbergh NED Yamaha Italia 42min 19.75 secs

4. Katsuaki Fujiwara JPN Alstare Corona Suzuki 42min 21.981 secs

5. Alessio Corradi ITA Italia Megabike Honda 42min 31.295 secs

6. Lorenzo Lanzi JPN Ducati Breil 42min 40.259 secs

7. Stephane Chambon FRA Alstare Corona Suzuki 42min 52.41 secs

8. Giovanni Bussei ITA SL Racing Ducati 42min 53.59 secs

9. Vittorio Iannuzzo ITA Alstare Corona Suzuki 42min 57.886 secs

10. Walter Tortoroglio ITA Suzuki Italia 42min 58.365 secs

11. Massimo Roccoli ITA Bike service Yamaha 43min 35.17 secs

12. Antonio Carlacci ITA Start Team Yamaha 43min 36.826 secs

13. Matthieu Lagrieve ITA Moto 1 Suzuki 43min 48.082 secs

14. Denis Sacchetti ITA Italia Megabike Honda 42min 42.831 secs

15. Eli Chen ISR IRT Honda Isreal 42min 20.867 secs

16. Nicky Wimbauer USA Team Trasimeno Yamaha 43min 38.148 secs

Kiesett:

Broc Parkes AUS Ten Kate Honda 25min 45.895 secs

Matteo Baiocco ITA Lorenzini by Leoni Yamaha 20min 45.567 secs

Fabien Foret FRA Yamaha Italia 19min 3.268 secs

Sebastien Charpentier FRA Team Klaffi Honda 15min 1.057 secs

Christian Kellner GER Yamaha Motor Deutschland 5min 47.7 secs

Stefano Cruciani GBR Kawasaki Bertocci 2min 1.8 secs

Maurizio Tumminello ITA Rima Racing Yamaha 0min 0 secs

Max Neukirchner GER Team Klaffi Honda 0min 0 secs

Steve Brogan GBR IRT Honda Israel 0min 0 secs