Tavaly első alkalommal látogatott el a balatonfőkajári BPC-re a superbike-világbajnokság mezőnye, és úgy tűnik, a versenyzők, valamint a szervezők is elégedettek voltak, mert idén ismét Magyarország adhat otthont a WSBK-futamnak. Mivel a 2025-ben triplázó, BMW-s Razgatlioglu idén már a MotoGP-ben húzza a gázt, az idén brillírozó Nicolo Bulega a hétvége legfőbb esélyese.
Indul a Superbike-vb hazai versenyhétvégéje
A magyar forduló akár rekorddöntés helyszíne is lehet, hiszen a Ducati motorosa sorozatban 13 futamgyőzelemnél jár, ami holtversenyben a legjobb teljesítmény a WSBK történetében, sőt egy másik csúcsot is beállíthat az olasz pilóta. Elvégre már 22 egymás utáni dobogós helyezésnél jár az elitkategóriában, s amennyiben mindhárom futamon a legjobb három között végez, Razgatlioglu és Colin Edwards SBK-rekordját is beállítja.

A szervezők tájékoztatása szerint még mindegyik napra kaphatóak jegyek, azaz nem késtél el a vásárlással. Az árak a tavalyihoz hasonlóak: napijegyek már 30 eurótól elérhetőek, míg a teljes hétvégére szóló bérletek árai a választott szektortól függően 60 és 100 euró között alakulnak.

Az MTI közleménye alapján így alakul a Superbike-vb magyarországi hétvégéjének programja:
péntek:
9.00: Yamaha R3 BLU CRU szabadedzése
9.40: WCR szabadedzés
10.20: SBK 1. szabadedzés
11.20: SSP szabadedzés
13.30: Yamaha R3 BLU CRU Superpole
14.10: WCR Superpole
15.00: SBK 2. szabadedzés
16.00: SSP Superpole

szombat:
9.40: SBK 3. szabadedzés
10.20: Yamaha R3 BLU CRU 1. verseny (10 kör)
11.15: SBK Superpole
13.00: WCR 1. verseny (11 kör)
14.00: SSP 1. verseny (18 kör)
15.30: SBK 1. verseny (21 kör)

vasárnap:
10.10: Yamaha R3 BLU CRU 2. verseny (10 kör)
11.10: SBK Tissot Superpole-verseny (10 kör)
13.00: WCR 2. verseny (11 kör)
14.00: SSP 2. verseny (18 kör)
15.30: SBK 2. verseny (21 kör)