Hatalmas esés borzolta a kedélyeket ma délelőtt, a Superbike-vb doningtoni hétvégéjének első edzésén. Alex Lowes volt az áldozat, aki másodpercekkel a leintés előtt dobta el a Yamahát a négyes kanyarban, és egyelőre nincs róla hír, hogy ezután rajthoz állhat-e a futamon. Nem úgy Tom Sykes, hiszen ő úgy ismeri a pályát, mint a tenyerét, és majdnem négy tizedmásodpercet vert a második Razgatlioglura, illetve Lowes-re, aki az esés dacára is harmadikként zárt.

superbike-vb-donington-2019-22479
Sykes elsősége nem meglepő, viszont a beugró Peter Hickman parádés kilencedik helye annál inkább. Úgy tűnik, a 32 éves brit is jól ismeri a trükkös doningtoni pályát, és gyorsan összebarátkozott az S 1000 RR-rel

Ezzel szemben a vb-címért harcoló pilóták nem találták a helyüket a trükkös doningtoni aszfaltcsíkon, így Rea egyelőre a nyolcadik helyen szerénykedik, Bautista pedig a legjobb tízbe sem fért be, és lemaradásuk is igencsak tetemes - egy másodperc körül kaptak Sykes-tól. Akad persze kellemes meglepetés is, például Peter Hickman, aki Man TT-győzelme után beugrott helyettesíteni a betegséggel küzdő Reiterbergert, s máris a kilencedik helyen zárt, megelőzve Melandrit, Davies-t és persze Bautistát.