Kiskunlacházán került merendezésre az Alpok-Adria SuperMoto kupa, amin számos magyar versenyző is indult, valamint idén a quadosok is rajthoz álltak.

FOTÓGALÉRIA

Mint ahogy azt megszokhattuk, az időjárás - hogy is fogalmazzak - takonynak volt mondató, estek keltek a 2 kerekű járgányokkal a versenyzők a murvás talajon.

Nem úgy a quadosok, akik négy keréken nem nagyon foglalkoztak a sárral. A svájciak (Dietiker és Traber) elsőségéhez nem fért kétség, technikailag magasan a mezőny fölé emelkedtek. Nem csoda, hiszen a 40 ezer svájci frankot (kb. 6,6 millió forintot) kóstáló quadok jóval több lóerőt pumpálnak ki magukból. A magyarok közül Brinbauer Zoltán, Somfai Mátyás és Bucsi Attila nyomták jól a gázkart, a második futamban remek versengést láthattunk tőlük.

A Competition kategória első futamán a versenyzők kissé elszámították magukat és az ugrató utáni leérkezésnél hatalmasakat feküdt jópár motoros. Nem úgy Kiskökény, aki 21 másodpercet vert rá a másodikként befutó Schruf Johannra, akit a KTM-es Benner Zsolt követett.

A Junior kategória 1. futamán Szalai Zoltán, Molnár Péter és Sinka Tibor lett a sorrend.

Végeredmények hamarosan...