Magyarország sporttörténetének első Supermoto Európa Bajnokságán a motorozáshoz legmegfelelőbb időjárás fogadta a résztvevőket.

Az aradi gokartpályához képest ez egy sokkal technikásabb pálya volt, ami igazán kihozta a különbségeket a motorosok között. Az SM250, SM 450, és SuperQuad kategóriákban nyolc nemzet több mint 50 versenyzője állt rajthoz, hogy fantasztikus élményekben részesítse az EB-re kilátogatókat.

Az SM250-es osztályban a magyarok legnagyobb örömére Kökényesi György (Yamaha) mindkét futamban rajt-cél győzelmet aratott. A mezőny az aradihoz volt hasonló, így várható volt, hogy nagy harcok folynak majd az első helyért Kiskökény és Jan Vodochodszky (CZ, TM 250) között, ám mégsem így történt. A cseh versenyzőnek nem csak a sok éles kanyarral gyűlt meg a baja, hanem az első futamban leszakadt a kipufogója, minek következtében a futam utáni zajmérésen produkált túl magas érték miatt egy perc büntetést írtak hozzá az eredményéhez, így a második helyett negyedik lett. A második futamban bizonyíthatott volna, hogy egy hiánytalan motorral mire képes, de Kökényesit nem lehetett utolérni. Aradon is sikerült nyernie a még szinte teljesen gyári állapotú Yamahával, de a június 5-re elvégzett teljesítményjavító átalakítások nyomán messze lelépte a mezőnyt: csodálatos élménymotorozást mutatott be 9 körön keresztül, míg a gyorsaságis múltú Vodochodszky és Amleto Porro (I, Suzuki) ölte egymást a trükkös fordulókban a második helyért pár száz méterrel mögötte. A végeredmény a magyar-cseh-olasz sorrend lett.

A 250-esek között rajtolt még az OB sorozat Junior kategóriájában versenyző Domokos Gábor (KTM) és Szmoleniczki András (KTM) is, akik összetettben a negyedik és hetedik helyet szerezték meg, ami a „nagyokkal” való összevetés alapján kiemelkedő eredmény.

Ha bárki egy picit is unatkozott volna a 250-esek közben, azt bőven kárpótolta a SM450 osztály mutatványa. Noha a magyar bajnokságról megismert svájci élversenyzők nem indultak el ezen a fordulón, az őrjöngés nélkülük is a tetőfokára hágott a tököli aszfalton. Az első futamba bekavart két élversenyző Ales Hlad (SLO, KTM) és Heinz Hochreiter (A, KTM) korai rajtja, amit 5 mp-es Stop&Go-val büntettek, ezért Johann Schruf (A, Yamaha) nyugodtan elhúzott az élbolytól.

A második rajt viszont hibátlanul sikerült és, ha valaki látta mit művelt 3 hete Kiskökény és Schruf az OB-n, az újraélhetett minden izgalmat. Hlad és Schruf 9 körön át nem tudta eldönteni ki nyerjen. Alig egy méterre egymástól, a kanyarokban lökdösődve, egymásba könyökölve és a másikat letaposva harcoltak végig 20 percet. Sokáig Hlad vezetett, de Schruf ráérzett a fordulókra és rövidebb féktávokat véve nagy-nehezen sikerül megelőznie, majd a következő egyenesből több mint 100km/h-val, majdnem összeakadva érkeztek az újabb kanyarhoz, Hlad visszaelőzött… és ez a helycserés támadás így ment egész az utolsó körig, ahol Schruf – csakúgy mint május 15-én Kiskökénnyel – a célegyenes előtt kilőtt Hlad mögül és nyert. Mögöttük Hochreiter és Rene Esterbauer (A, KTM) meccselt a harmadik helyért, közülük végül Esterbauer lett a szerencsésebb.

Sajnos a 450-es magyarok kevesebb sikerrel jártak, mint Aradon. A Molnár testvéreknek (Honda) kevésbé feküdt ez a pálya, nekik jobban bejött a csupa aszfalt aradi gokart, s így nem tudta Tamás felküzdeni magát újra a harmadik helyre s Péter is csak a 16. lett. Az alig 17 éves Németh Balázs (KTM) viszont méltó ellenfélnek bizonyult a külföldieknek, összetettben a hetedik helyen végzett. Az Aradon nagyot bukott Németh József (Suzuki) még az akkori sérüléséből nem teljesen felépülve állt rajthoz, hogy visszaadja a borulást a bulgár versenyzőnek. A nevezett 8 magyar összességében a középmezőnyben végzett és tekintve, hogy milyen külföldi klasszisok indultak, ez nagyon szép teljesítmény.

Ismét nagy sikert arattak a Quadok. A 23 fős mezőnyt és annak produkcióját látva a jelenlévő Balkáni Motorsport Szövetség elnöke rögtön lelkesen bejelentette, hogy a következő, Macedóniában, Kicevoban megrendezendő EB fordulón sem maradhatnak el ezek a szörnyetegek. A dübörgő mezőny kissé szétszakadozott ugyan, a lengyel Pawel Sobczyk (Yamaha) elképzelhetetlen tempót diktálva lett első mindkét futamban. Ebben a kategóriában sem tudtunk ismételni, az aradi bajnok, Bucsi Attila saját építésű quadjával (BM 525) a 22. rajthelyről indulva küzdötte fel magát a kilencedik és ötödik – összetettben a hetedik – pozícióba most még jobban azon izgulva, hogy kifogy az üzemanyag, mert az aradi verziónál egy még kisebb tankot sikerült felszerelni a 2,2 km hosszú pálya 9 körére. Vérre menő harcok árán lett második Tóth Demeter (Yamaha), maga mögé utasítva Farkas Tamást (Yamaha). A másik nagy esélyes, az átépített járgánnyal versenyző Kunkli Tivadar (RST 700) összetettben a negyedik helyre jutott, de nem kis munka árán: az RST beindítása problémás dolog, de a rajthelyen mindkét futamban sikerült, ám a második futam elején lefulladt, majd’ fél kör hátránnyal eredt Tivadar a mezőny után, és kimeríthetetlen kitartása révén 11. lett. Egy Quadok esetében ritka látványosságnak is szemtanúi lehettünk Vekedel Gábor bukása láttán. Szerencsére a versenyző nem sérült meg, de gépe inkább gombóc formát vett föl a 4-5 átfordulás után.

Összességében egy nagyon jól szervezett, sikeres versenyt láthattunk, a verseny rendezősége jelesre vizsgázott az első Európa Bajnoki megmérettetésen. A nemzetköziség ellenben nem ér véget, hiszen a Magyar Bajnoki futamok nyílt kategóriájúak és most már állandó résztvevői az osztrák supermotosok és cseh quadosok, ráadásul a legközelebbi Supermoto esemény Alpok-Adria forduló is lesz egyben az OB mellett, alig három hét múlva június 26-án Kalocsán a repülőtéren.

Kapcsolódó anyagok:

SuperMoto fotógalériák

Supermoto EB - Arad

Supermoto - Nyírád

Supermoto - Kiskunlacháza