Újabb fontos mérföldkő a hazai motorsportéletben, hogy szombaton és vasárnap a visontai Black Star Speedwayen kerül sor a Supermoto világbajnoki futamra, ahol három kategóriában mérik össze tudásukat a versenyzők, közöttük négy magyar motorossal. Az esemény különlegessége, hogy most először rendeznek hazánkban Supermoto-vb-futamot.

Supermoto-világbajnokság Visontán

A szervezők közleménye szerint a legmagasabb, S1GP géposztályban a címvédő, négyszeres vb-győztes és az összetettben jelenleg is éllovas német Marc-Reiner Schmidt mellett ott lesz Visontán a második helyen álló osztrák Lukas Höllbacher, valamint olyan kiválóságok, mint a francia Steve Bonnal, a spanyol Julen Avila Cortes, illetve az olasz Elia Sammartin. Magyarországot ebben a kategóriában Surányi Balázs és Kardos Gergő képviseli, s míg az S2 Európa-bajnoki mezőnyben nem lesz hazai induló, SM Juniorban az összetettben harmadik helyen álló Bereczki Dávidnak, valamint Tóth Zéténynek szurkolhatnak a nézők a helyszínen.

A Supermoto szakág eredetileg az Egyesült Államokból ered, mára azonban világszerte népszerűvé vált a motorsportokért rajongó közönség körében, a jelenlegi, hatfordulós világbajnoki sorozat pedig európai központú – írják a szervezők.

Ez a motorversenyzés egyik leglátványosabb formája, lényegében a gyorsasági motorsport és a motokrossz elegye, az autósportban ralikrossznak nevezett szakág motoros megfelelője.

supermoto-vb-magyarorszagon

Az eseményre a visontai létesítmény gyakorlatilag teljes mértékben megújult - kifejezetten a Supermoto szakág igényeinek megfelelően -, s ehhez hasonló létesítmény Európában mindössze három van. Az új depóterület 7000 négyzetméteren terül el, a létesítmény ugyanakkor teljes egészében körbejárható. A pálya három különböző szakaszból áll, a gyors és egyben technikás aszfaltos részt a földutas terepszakasz követi, amely ugratókat, hullámokat és éles kanyarokat tartalmaz. Ezután a célegyenesbe történő visszaérkezés előtt az új, úgynevezett skysectionnel kell megbirkózniuk a motorosoknak, akik itt aszfaltos borításon nagy ugratón és hullámokon keresztül fejezik be a kört.

supermoto-vb-magyarorszagon
A futam és a világbajnokság egyik legfőbb esélyese, Marc-Reiner Schmidt

A program szombaton 9 órakor, vasárnap pedig 8:50-kor kezdődik, kapunyitás mindkét napon 8 órakor lesz.