Minden év őszének egyik sportszenzációja a hispán szervezésű Superprestigio, mely során egy döngölt oválpályás arénában mérkőznek meg egymással a motorsport legjobbjai, akik a legkülönfélébb szakágakból kerülnek ki.

superprestigio-verseny-barcelona-7355
Az immáron hagyományosnak mondható versenyen ezúttal a tengerentúli Flat Track pilóták vitték a prímet

Idén úgy tűnt, hogy a GP és a Superbike csillagai diadalmaskodnak majd, hiszen az első napon Toni Elias és Marc Marquez ugrott az élre, nyomukban az amerikai Flat Track bajnokságban brillírozó Jared Mess-szel, illetve Brad Bakerrel. A szuperdöntőben azonban Baker egyszerűen nem hagyott esélyt a győzelemre, magabiztos motorozással utasította maga mögé Marquezt, illetve a harmadik helyezett Jared Mees-t, míg a Moto2-ben vitézkedő Alex Rins csípte el a rangadó negyedik helyét.

A harmadik Superprestigio versenyhétvége összefoglalója

Kapcsolódó fotógalériánkban további különleges képeket láthattok a versenyről, a nézőtérről, valamint a boxban elcsípett legérdekesebb pillanatokról.