Nem egész két hónappal ezelőtt bemutattuk a Magyar Motoros Szakközépiskola és Szakiskola egyik legsikeresebb diákját, a langaléta Vargha Balázst. Persze nem csak létrák járhatnak ebbe a suliba... Nézzük, hogyan alakult a 22 éves Szalai Norbi karrierje, miután sikeresen elvégezte a MAMI képzését!
A mai napig sokat dicsérnek a tanáraid. A MAMI-n kívül máshol is tanultál járművekről?
Jelenleg a motorszerelés mellett gépészmérnöknek tanulok.
Mióta motorozol?
Nem túl korán - 16 évesen - kezdtem el motorozni, az A1-es jogsi megszerzése után. Nálam kimaradt az úgynevezett „Simsonos korszak”, rögtön egy 125-ös MZ-vel vágtam bele a kétkerekűek világába, és ez a gép a mai napig megvan. Saját nagymotorom még nem volt, viszont munkáim során kipróbáltam több kategóriát. A sport és sport-túra motorok állnak hozzám legközelebb, ezért ha eljön az idő, ezekből a kategóriákból szeretnék választani egyet.
Mikor jártál a MAMI-ba?
2007-ben kezdtem és 2009-ben tettem eredményes vizsgát.
Hogyan találtál rá erre az iskolára és egyáltalán honnan jött, hogy motorszerelő legyél?
Kiskoromtól nagyon érdekeltek a benzinnel működő dolgok. Édesapám autóversenyző múltjának köszönhetően először a négykerekűek felé húztam, de miután meglett a motorom - és ezzel együtt egy 20 éves motor mindennapi problémája, amit mindig orvosolni kellett - rájöttem, hogy a kétkerekűekben sokkal több fantáziát látok mindenféle téren. Így az érettségi után már tudtam, hogy valamelyik motoros suliba akarok menni. Erre az iskolára tudatosan kerestem rá, mert korábban már hallottam róla, és a 2006-os motorkiállításon személyesen is felkerestem őket.
Hogyan lettél versenyszerelő?
Talán mondhatom azt, hogy velem indult a versenyszerelő képzés az iskolában. Akkor még nem volt lehetőség ilyen irányú plusz gyakorlatot és tudást szerezni, ezért amikor 2008 elején felkereste az iskolát egy csapat, hogy a versenyzőjük és főszerelőjük mellé keresnek egy segédszerelőt, akkor teljesen az addig megszerezett általános tapasztalatokra hagyatkozva cseppentem bele ebbe a világba. Az akkori legjobb diákok közül választottak ki, és Győrfi Zolival egy teljes szezont tölthettem Sebestyén Peti mellett az Alpok-Adria bajnokságban.
Van valamilyen speciális szakterületed? Például blokk, futómű, elektronika...
Nem kategorizálnám magam szakterület szerint, mert azt gondolom, hogy egy szerelőnek mindenhez értenie kell... Természetesen egy megfelelő szintig, és onnan lehet valamilyen plusz tudást szerezni. Vannak olyan területek, amikről úgy érzem, hogy hozzám közelebb állnak, mint például a blokk (tuning) és a futómű. Viszont a versenyeken - és most nem a nagy költségvetésű csapatokról beszélünk, mint a MotoGP vagy a Superbike Vb - az "egy motor egy szerelő" elosztás a jellemző, ezért ott egy embernek kell ellátnia mindenféle tevékenységet a motor körül. Sőt, a "több motor egy szerelő" kombináció is előfordult már a munkám során.
Hol és kiknek szereltél eddig?
Ahogy említettem, az első komoly - és egyben tanuló - év Sebestyén Peti mellett telt. Több feltörekvő fiatal pilótának is szereltem, 50-es, 125-ös és 600-as gépeket, végül 2011-ben az NGH csapat főszerelői posztját kaptam meg. 2010-ben sikerült kikerülnöm az IDM-be (az igencsak magas színvonalú Német Bajnokságba - a szerk.), ahol egy szezon erejéig 125-ös speciál Apriliát szereltem egy horvát versenyzőnek.
Mik a sajátosságok egy versenyszerelő életében?
Azt mondhatom, hogy a normál utcai szerelés és a versenyszerelés között nagy különbség van. Először is, itt az ember jó esetben egy motorral dolgozik egész szezonban, ismeri annak minden egyes csavarját, rezdülését. Bármi nyűgje-baja van, azonnal tudja, hova és mivel kell nyúlni.
A versenyszerelés profi és különleges embert valamint hozzáállást kíván. Olyan ez, mint egy versenymotor és annak fékrendszere. Azaz a versenyszerelő technikai tudásban és precizitásban mindig legyen több mint a versenymotor, különben nincs bizalom, biztonság és teljesítmény!
Nagyon fontos a motorok precíz felkészítése a versenyek előtt, mert e nélkül csak az előforduló hibákat lehet sokszorozni. Szintén nagyon lényeges, hogy a versenyzővel jó összhangban legyünk, és ki kell alakulnia egyfajta bizalomnak, mivel mindkét félre szükség van ahhoz, hogy egy versenyhétvégét sikeresnek mondhassunk. A versenyző pontos visszajelzései nélkül a szerelő csak tapogatózik, és persze ez visszafelé is igaz, ha nem jó irányban indul el a szerelő, az akár az egész versenyhétvégére kihathat.
Természetesen az utazások is nagy odafigyelést igényelnek, és megpróbálunk minden alkatrészből kettőt vinni. Nem túl szerencsés dolog, ha az ember 2000 kilométerre van az otthonától és egy olyan alkatrész megy tönkre, amit biztos nem lehet kölcsönkérni a szomszéd boxból...
Két- vagy négyütemű párti vagy?
Azt hiszem a szívemhez közelebb áll egy kicsit a kétütemű technika, mert főként azokat szereltem eddigi pályafutásom alatt, de ettől függetlenül nem ijedek meg a négyüteműektől sem, azoknak is megvannak a maga szépségei. Sajnos a kétütemű motorokat nem csak az utcáról, hanem a versenypályákról is kiszorítják a négyütemű gépek, ezért szép lassan mindenki át fog hangolódni a forgótárcsáról a vezérműtengely reszelésére.
Sokan megijednek a kétütemű gépektől, mert sokkal finomabban kell hangolni őket, jóval kényesebbek a szerelési minőségre és a járatásokra. Amíg egy négyütemű motort egy szezon alatt maximum kétszer-háromszor kell szétszedni, addig a kétüteművel - versenykörülmények között - ezt minden nap megtesszük, hogy leellenőrizzük, esetleg kicseréljük az elhasználódott alkatrészeket.
Mi volt a legnehezebb pillanat a munkád során?
Azt gondolom, hogy aki versenyen szerel, annak az a három-négy versenynap tele van nehéz pillanatokkal. Hogyan teljesít az általa összerakott gép? Sikerül-e a pályára hangolni a motort az alatt a néhány szabadedzés alatt? És persze a hirtelen megoldandó feladatok, akár technikai problémákról beszélünk, akár azokról, amiket egy esés okoz. Amikor az ember tudja, hogy két óra múlva köröznie kell annak a motornak, aminek most éppen hiányzik a fél oldala és az egyik kormánycsutkáját valahol a hármas kanyar sóderágyában kellene megkeresni. Az egy nehéz pillanat…