Éppen tíz éve, 2009-ben rendezték az első dél-amerikai Dakart, ám a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott, és sorra visszaléptek a rendező országok, így fordulhatott elő, hogy az idei, rövidített összecsapás - a sorozat történetében először - egy országon, név szerint Perun belül zajlott. Hosszú távon tarthatatlan, hogy így „elkorcsosuljon” a kilencvenes években még kontinenseket (kétszer) átszelő, Párizs-Dakar-Párizs nevet viselő viadal, ezért új helyszín után kell néznie a rendezőknek.

szaud-arabia-ba-koltozik-a-dakar-21536
Szaúd-Arábia vezetői valószínűleg elirigyelték a térség hatalmas bevétellel járó motorsport-rendezvényeit, mint az évente félmilliárd (!) dollárt hozó bahreini F-1 futam, ezért a jövőben szeretnék vendégül látni a Dakar mezőnyét

Ha hihetünk a pletykáknak, Szaúd-Arábia a korábbi nevezési összegek többszörösét, 15 millió dollárt ajánlott fel a rendezés jogáért, és látva, hogy az arab világban milyen fontos státusszimbólum, valamint turistacsalogató egy-egy világverseny, teljesen hihető az összeg. Már csak azért is, mert anno Dubaj nyerte el a Formula-1 rendezés jogát, majd - jó pénzért - eladta a bahreini vezetésnek, s utóbbiak azóta is komoly bevételre tesznek szert a száguldó cirkuszból. A hírek szerint öt évre nyerné el Szaúd-Arábia a Dakar-rendezést, de az sincs kizárva, hogy a térség többi államával együttműködve ismét több országon átívelő versenyt láthatunk az Arab-félszigeten.