Szaúd-Arábia az egyik legrosszabb besorolású állam a nemek közötti egyenjogúság tekintetében. Míg a férfiaknak „mindent szabad”, a nők számos tevékenységtől el a mai napig vannak tiltva, így - a Föld utolsó államaként - a vezetéstől is. Néhány esztendővel ezelőtt, 2013-ban engedélyezték ugyan, hogy biciklit és motort használhassanak, ám csak bizonyos területeken és férfi felügyelete mellett, s kocsi volánja mögé továbbra sem ülhettek.

szaud-arabia-nok-motorozas-16872

Júniustól a hölgyek is szabadon vezethetnek az arab országban, s ez a hír természetesen felkeltette az autó- és motorgyárak figyelmét is. A módosítás ugyanis 10-15 millió potenciális vásárlót jelent, akik alig várják, hogy jövő nyártól saját autójuk vagy motorjuk legyen
Ám egy ambiciózus reformkísérlet eredményeként ez megváltozni látszik, ugyanis a királyság felülbírálta álláspontját és engedélyezték, hogy 2018 júniusától már a nők is vezethessenek a kétkerekűek mellett autót és kamiont is, ráadásul külön felügyelet nélkül. A rendeletet a napokban pontosították, s kimondja többek között, hogy a vezetés szabályai „egyenlőek lesznek” a férfiakra és a nőkre vonatkozóan is, és nem kell majd külön rendszámtáblát vagy egyéb megkülönböztető jelzést használniuk a hölgy sofőröknek. Érdekesség azonban, hogy ha egy nő balesetet okoz vagy megszegi a közlekedési regulákat, az ügy kivizsgálását egy speciálisan erre a célra létrehozott intézményben végzik majd, ahol csak azonos neműek dolgoznak.