Az MTI információi szerint az illetékesek szerdán tárgyalják a szmogrendelet esetleges megváltoztatását. A Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztés az eddigiek mellett a belső égésű motorral hajtott, rendszámtábla nélküli segédmotoros kerékpárok vagy robogók forgalmának tilalmát is kezdeményezi. A javaslatban emlékeztettek arra, hogy a közgyűlés januárban – a forgalmi engedély felmutatása mellett – ingyenessé tette a tömegközlekedést azoknak, akik nem használhatták járművüket a kedvezőtlen környezetvédelmi besorolás miatt.

szmogrendelet-kitilthatjak-a-robogokat-14068

Ha valóban a tervezett mértékben szigorítják a szabályokat, a mopedeket is száműzhetik a városból, holott kevés ennél praktikusabb közlekedési eszköz akad...
Most annyiban módosulna a szabályozás, hogy a riasztási fokozat - és nem csak a forgalomkorlátozás - által érintett napokon is ingyenesen vehetnék igénybe a tömegközlekedést a korlátozás alá eső – jelenleg 0-4 környezetvédelmi osztályú – gépjárművek magánszemély tulajdonosai, illetve használói. Az érvényes műszaki vizsgával rendelkező gépjármű forgalmi engedélyének felmutatásával legfeljebb annyian utazhatnának együtt a közösségi közlekedésben térítésmentesen, ahány férőhelyes a gépjármű a forgalmi engedélye szerint. Egyúttal hatályon kívül helyeznék a korlátozás által érintett gépjárművekre vonatkozó ingyenes parkolást. Ezt azzal indokolták, hogy a tömegközlekedés az érintettek számára ingyenes lesz, így kifejezetten a forgalomcsökkentési cél ellen hatna, ha szmogriadó esetén a korlátozás alá eső járművek továbbra is ingyenesen parkolhatnának, illetve a parkolási lehetőség kínálata bővülne.