Ha valaki azt mondja nekem, hogy ilyen hétvégénk lesz a Hungaroringen, valószínűleg nehezen hittem volna el. Az időjárás már a versenyt megelőző időszakban sem kedvezett nekünk, hiszen rengeteg edzéslehetőség volt, de szinte mindet elmosta az eső. Sajnos ez nem volt másképp a verseny hétvégéjén sem.

Amióta az életembe belépett a motorsport, soha nem láttam még ennyi versenyzőt egy helyen. Közel 300 megszállott mérte össze tudását a 25.-i versenyeken. Mint azt Ti is biztosan tudjátok egy �félkegyelmű� szombaton, szinte az egész pályát sikeresen összeolajozta, így gyakorlatilag kicsivel dél után megállt az élet az aszfalton. Eddig az időpontig Sanyi az első időmérő edzéseken volt túl. Igen, többes számban írok, mivel Superbike és Superstock kategóriában is rajthoz állt, amit az idén a Teensdorfban elfogadott új szabály tett lehetővé, miszerint egy motorral két kategóriában is el lehet indulni. Ez kifejezetten csak a SBK ill. a STK kategóriákra érvényes és az is csak úgy, hogy a Stockos motorral lehet Bike-ban indulni, fordítva nem. Ez azért is lehetséges, mivel a hengerűrtartalom idéntől megegyezik mindkét kategóriában és alapvetően egy Stockos motor egy tuningolt Bike motornak felel meg.

Szóval, száz szónak is egy a vége, Sanyi mindkettőben elindult. Csapattársai Adorján Tamás és Dr. Bíró Balázs is ezen a versenyen debütáltak, akárcsak Sanyi a Full-Gas Racing Team tagjaként. Hármójuk közül Balázsnak volt a legkevesebb ideje a felkészülésre, mivel vadonatúj GSX-R 750-se az utolsó pillanatokban érkezett meg. Az idő szűkösségét az is jelezte, hogy fényezésre sem maradt már idő, nemhogy a felkészítésre. Így csont széria motorral kényszerült rajthoz állni. Tamás versenye szombaton lett volna, ha az előbb említett �félkegyelmű� nem locsolja fel a pályát olajjal és nem kellett volna egész nap takarítani a trutymótól az aszfaltot. Így neki a tervezettnél egy nappal tovább tartott a �buli�, mivel az amatőrök versenyét áttették vasárnapra. Az időmérő edzést Tamás a 14. helyen zárta. A MAMS amatőr kupa rajtrácsa tömve volt és sokan nem is tudtak elindulni, a létszám limit miatt.

Sanyi és Balázs együtt készülődhettek a Superbike viadalra, ahol 38-an várták a rajtot. Sanyi a 8. Balázs a 28. rajtkockából indult neki a versenynek. Balázsnak a motor kései érkezése nagy hátrányt okozott, hiszen nem tudott összeszokni a motorral és ez is közrejátszhatott az időeredményei alakulásában. A megszokottól eltérően vasárnap reggel nem a bemelegítő edzésekkel kezdődött a nap, hanem a szombaton elmaradt időmérőedzések lebonyolításával. Hogy minél több akadály gördüljön a fiúk elé, bónuszba kaptak délelőttre még egy aranyos kis esőt, ami délig el sem állt. Balázs ugyan megtett egy-két kört a pályán, de jobbnak látta nem összetörni a motort, miután épp a kategória legnagyobb esélyese, Zaiser dobta el az orra előtt a vasat.

Rengeteg volt a versenyek kezdésében a csúszás, hiszen sok volt a bukás és időközben az aszfalt is felszáradt. Az esőgumikat lehetett visszacserélni simára.

Ezután elérkezett a rajt és olyat láthattunk, amit alig hittünk el. Sanyi igazán nem tartozik a jól rajtolók közé, de ahogy a Bike-ban elrajtolt az nem volt semmi. Elmondása szerint ő maga is meglepődött, amikor észrevette, hogy a pole pozícióból rajtoló Zaiserrel egy vonalban van. Majd gyorsan odaért a célegyenes végére, féktáv és rögtön hárman akartak elmenni mellette. Annyira kiszorították, hogy az esést elkerülendő letette a lábát, hogy a motort visszabillentse egyenesbe. Ez a pillanatnyi megtorpanás elég volt ahhoz, hogy jó páran elmenjenek mellette. Persze ezzel még nem tehettünk pontot a verseny végére, hiszen még csak az első körben jártunk. Közvetlen ezután nagyon éles harc alakult ki a Superbike VB menő Mrkyvka és Sanyi között, ami nem tartott sokáig hiszen a harmadik körben a cseh megpróbált beszúrni, de Sanyi zárta az ívet és Mrkyvka így neki ment Sanyi kipufogójának. Mrkyvka nem tudott már korrigálni és elesett. Ezúton is bocs! Sanyi rendkívül jót versenyzett és a 7. helyen, míg BB 8 helyet javítva, a 20.-ként zárta a futamot.

Hát, az elsővel megvolnánk! Motor parc fermébe, ideges várakozás mikor hozhatjuk ki a motort, hogy gyorsan gumit cseréljünk, hiszen a Supersportosok után rögtön indították a Stock mezőnyt. 30 perc letelt, motor ki, villámgyors gumicsere, öltözés rajtrács. Hurrá! Mindjárt megint az agyvérzés kerülget az izgalomtól. Egy nap két versenyt átélni, ez aztán a �tuti fejlövés�! Sanyi feláll a 13. rajtkockára és várja a rajtot. A lámpák kialszanak, hopp elindul a mezőny és � kopp! Ahelyett, hogy húzná a gázt fékeznie kell, hiszen Végh Jana beragadt a rajtnál és Sanyi épphogy nem ment neki. A Sanyi elöl induló cseh Svoboda épp� ki tudta kerülni, de Sanyinak muszáj volt megállnia, különben nekiment volna Janának. Mire sikerült elindulnia, szinte a komplett mezőny elment mellette és kb. 30-nak sikerült befordulnia. A terv, hogy jó helyen végez ekkorra eléggé úgy tűnt, hogy füstbe ment, de úgy gondolta, hogy amit csak tud megtesz és őrült felzárkózásba kezdett. Nagyon nehéz feladat volt ez, mert a lényegesen lassabban körözők stílusa nagyon megzavarta és így nem tudta a saját tempóját motorozni. Mindeközben hatalmas bukások történtek a pálya különböző szakaszain. Smrz bukásának magam is szemtanúja voltam, de bár ne láttam volna! A mentők időközben bekapcsolódtak az éppen zajló versenybe, hiszen volt, hogy három is a pályán tartózkodott. Nem irigyeltem ekkor sem a versenyzőket, sem a pályabírókat, sem a mentősöket. A versenyt végül leintették és Sanyi lenyűgöző teljesítményt nyújtva feljött a 14. helyre és megszerezte idei első pontjait.

Persze a napnak nem volt még vége, hiszen Adorján Tamásnak még hátra volt a versenye. Sajnos, nem szurkolhattunk érte sokáig, mert az első körben belekeveredett egy tömeges bukásba és nem tudta folytatni a versenyt. Szerencsére ő nem sérült. Pető Józsi aki szintén az amatőrök között állt rajthoz a Full-Gas színeiben, a 22. helyről rajtolt. Miután elindult a mezőny és sikeresen megúszta a közvetlen előtte történő bukásokat, belekeveredett egy hatos csoportba. A verseny végére sikerült mind az öt ellenfelét leelőznie, így a 64-es rajtszámú versenyző a 13. helyre küzdötte fel magát a futam végére.

Következő versenye Sanyinak és Balázsnak május 16. Rijeka. Tamás a május 13.-i Brofun versenyen lép pályára legközelebb. Remélhetőleg ezeken a versenyeken még jobban a lovak közé csapnak a Full-Gas Racing Team fiai.