Az 1983 tavaszán, Nowy Targban született Tadeusz Blazusiak bizonyította már tehetségét a triálsportban, illetve az Erzbergen, s olyan neves díjakat is begyűjtött, mint a Hell’s Gate Extreme Enduro első helye, az AMA endurokrossz bajnoki címe, s nem mellesleg a Superenduro vb-n is mindenkit maga mögé utasított. Most azonban úgy döntött, mindent elért már, amit szeretett volna, így a hétvégi, lengyel futam után átadja helyét a következő generációnak.

taddyblazusiak-visszavonul-11156
Zsinórban ötször nyert Erzberget a lengyel csodagyerek, ami senki másnak nem sikerült a verseny két évtizedes fennállása alatt

- Nagyon sokat gondolkoztam, míg meghoztam a döntést. Boldogan tekintek vissza minden egyes győzelmemre, és azt hiszem, többet értem el, mint azt valaha is remélhettem. Ennek apropóján szeretnék köszönetet mondani a családomnak, s azon belül is bátyámnak, Wojciech-nek, aki az első években olyan sokat tett azért, hogy elérjem a céljaimat. Természetesen hálával tartozom a csapat kulcsemberének, egyben jóbarátomnak, Alex Doringernek, valamint a KTM vezetőjének, Stefan Pierernek és a KTM Motorsport igazgatójának, Pit Beirernek, hogy segítettek megvalósítani az álmaimat. Végül, de nem utolsósorban köszönöm a biztatást minden rajongómnak szerte a világon - nagyszerű érzés volt ilyen lelkes közönség előtt motorozni. Most szögre akasztom a sisakot, de már vár a következő nagy kaland... - búcsúzott csapatától és támogatóitól az endurózás nagyágyúja.