Talmácsi Gábor a 2006-os futamok kezdete óta jár rendszeresen a Verandába, ahol edzéseihez igazított, a felkészülését segítő gasztronómiai tanácsokkal látja el az étterem táplálkozási szakértője.

A szurkolók természetesen élőben, nagykivetítőn kísérhetik figyelemmel a világbajnoki futamokat, amelynek érdekessége, hogy Talma minden verseny után élőben jelentkezik be a Verandában tartózkodó rajongóinak, akik kérdéseket tehetnek fel a futamokkal kapcsolatban.

Az aktuális futam megtekintése mellett a szurkolók megkóstolhatják a motorversenyző kedvenc fogásait, illetve egy speciális Talma koktéllal koccinthatnak a versenyek végeztével. További érdekesség, hogy az étterem állandó Talma kiállítást is rendez, ahol a versenyző relikviáit tekinthetik meg az érdeklődők.

Ízelítő a következő futamokból:

Talmácsi Gábor a következőket tette hozzá „ Nagyon fontos, hogy a fizikai és mentális felkészülésem mellett az étrendem is professzionálisan legyen összeállítva, illetve elkészítve. A Verandába is azért kezdtem el rendszeresen járni, mert itt valóban odafigyelnek a legapróbb részletekre is, figyelembe veszik a javaslataimat csakúgy, mint a mérnökök a motor beállításnál.”

Az étterem elérhetősége:

Budapest IX. kerület

Lenhossék-park, Vendel utca 9.

Telefonszám: 886-3636

Kapcsolódó anyagok:

MotoGP Fórum

Pedrosa, Barbera: Megvan az első! - MotoGP Shanghai