Már az edzések is bizakodásra adhattak okot, hiszen Gabesz - idén először - a második sorból vághatott neki a futamnak, sőt, a warm-up során is sikerült hetedikként zárnia, így érthető, hogy bizakodva nyilatkozott a start előtt:

talmacsi

"Nagyon jól sikerült a kvalifikáció, a pénteki időmérőhöz képest 1,133 másodpercet javítottam, ezzel a 7. rajtpozíciót szereztem meg. Megtanultam a pályát, komfortosan éreztem magam a motoron. Ebben az évben ez a legjobb rajtpozícióm. Jó érzés lesz újra a második sorból rajtolni."

talmacsi

Nos, a jó eredmény meglátszott Gabesz startján is, hiszen azonnal két helyet előrelépett, majd Leonovval és Baldolinivel csatázva végül a rajtpozícióját megőrizve hetediknek intették le. A csapat és Talma is nagyon boldog volt, hiszen ez volt idei legjobb eredményük, ám ekkor még nem tudták, hogy a versenyt követően még meglepetések várnak rájuk. Nem sokkal az eredményhirdetés után bejelentették a rendezők, hogy Leonov motorja a műszaki ellenőrzésen nem felelt meg a szabályoknak, így az ő eredményét törölték, ezzel Gabesz a hatodik helyre lépett előre.

tema toth

A kategória másik két magyarja nem volt ilyen könnyű helyzetben, hiszen Németh Balázs a balszerencsés kvalifikáció után csak a 28. helyről vághatott neki a futamnak, míg Tóth Imrét a versenyen hátráltatták műszaki problémák.

tema toth

A gondok ellenére mindkét fiú szívvel-lélekkel harcolt a pozíciókért, így végül Németh - tizenegy helyet javítva - tizenhetedikként haladt át a célvonalon, míg Imi a gyengélkedő motorral végül huszadikként ért célba.

Most két hét szünet vár a Superbike VB versenyzőire, majd jön az évad utolsó előtti futama, Portimaóban.