· 2010. december 5. 107

Szerviz: helkészülés a téli holtszezonra

Kényszerpihenőn

Bármennyire is fáj, de a keményebb teleken bizony négy-öt hónapra a garázs mélyére kell száműznünk szeretett kétkerekűnket. A hosszú kényszerpihenőnél csak egy rosszabb dolog történhet: ha nem kellő gondossággal helyeztük téli álomra motorunkat, akkor a márciusi ébresztés keserves és költséges dolog lesz. Íme, pár egyszerű lépés, mellyel gondoskodhatunk a szakszerű és biztonságos tárolásról.
Október végén meglátogattuk a szervizt, hogy szakavatott kezek végezzék el azt a néhány műveletet, ami a gondtalan tavaszi szezonkezdethez szükséges. Útközben az egyik kézi mosóban alaposan letisztítottuk a motort, hiszen nem csak a lelkünknek, de a motor fényezésének is jót tesz, ha tisztán állítjuk le a vasat a hideg hónapokra.

Üzemanyag

A mai négyütemű motorok hajtóanyaga - az ESZ-95-ös benzin -többféle adalékot és legalább öt százalék bioetanolt is tartalmaz. Amíg a tankból napok, vagy hetek alatt elfogy a húszliternyi „keverék” addig nem is érezzük ennek kellemetlen mellékhatásait, azonban hat hónap alatt – főleg a karburátoros motorok esetében – egy nyúlós, ragacsos massza lesz az úszóházban mozdulatlanul pihenő elegyből. Ez nem csak a kétkerekű beindítására alkalmatlan, de a friss üzemanyagnak is útját állja, így téve lehetetlenné a motor újraélesztését. Az egyik megoldás, hogy ősszel az összes benzint (a karburátor csészéiben lévő mennyiséget is!) leengedjük a motorból, és szezonkezdetkor a friss üzemanyaggal indítjuk a vasat.
Motor téli tárolás Az esetek többségében az egyetlen járható út, ha csurig töltjük a tankot
Ez sajnos csak ideális körülmények között kivitelezhető, ugyanis a téli pára könnyen rozsdásodást okozhat az üres tankban, így ezt a módszert csak akkor alkalmazhatjuk, ha meleg, páramentes helyen tároljuk a motort. A másik megoldás, hogy a teli tank benzinben elkeverünk egy adalékot, mely stabilizálja az üzemanyagot, így meggátolja, hogy a kicsapódó összetevők gondot okozzanak indításkor. Amennyiben nem fűtött – vagy fűtött, de gyakran szellőztetett – helyen áll a motorunk, csak ez utóbbi megoldás jöhet szóba. Szintén a korrózió miatt fontos, hogy a kipufogókat lezárjuk, így a hengerfejhez nem juthat be a párás, hideg levegő, mely a nyitott szelepeken keresztül a motort károsítaná. Nem kell bonyolult dologra gondolnunk, egy boros/pezsgős dugóra tekert szigetelőszalag pont megfelelő erre a célra.
Motor téli tárolás Hasznos kiegészítő: az adalék segítségével egy mozdulattal megelőzhetjük a tavaszi karburátor-tisztítást
Motor téli tárolás Érdemes ledugóznunk a kipufogónyílást, így megkímélhetjük a motorbelsőt a hideg, párás levegőtől
Motor téli tárolás Ha repedt, mennie kell: sok bosszúságot okozhat a lassan eresztő szelepház

Kenőanyagok

Ha van lehetőségünk, hogy a tárolás helyén végezzük el az olajcserét, akkor érdemes ősszel feltölteni, hiszen az állásban legalább egy évig változatlan a mai szintetikus kenőanyagok összetétele, vagyis a következő szezon végéig semmilyen „károsodást” nem fog szenvedni. Mindez csak akkor igaz, ha valóban az utolsó túra után ejtjük ezt meg: ha már öt-tíz alkalommal felmelegszik-lehűl a motor, és az olaj keveredik a hideg, párás levegővel, akkor nem vagyunk sokkal beljebb, mint ha a tavasztól benne dolgozó kenőanyaggal tennénk el a motort a téli szünet idejére. A fék- ill. hűtőfolyadékok két szezont szolgálnak biztonsággal, érdemes a szervizkönyvbe feljegyezni a legutóbbi feltöltés dátumát, és ha lejárt a két év, akkor a motorolajjal együtt kicserélni azokat.
Motor téli tárolás Ha friss, maradhat: az olajat közvetlenül a téli leállás előtt cseréljük ki

Gumik: Felemeljük, vagy ne?

A mai abroncsok már nem szenvednek károsodást a téli állásban, nem deformálódnak, vagy sérülnek attól, ha a motor pár hónapig mozdulatlanul pihen. Persze az ideális megoldás, ha van középállványunk: ilyen esetben a hátsó kerék automatikusan mentesül a terhelés alól és az első kereket is könnyedén a levegőbe emelhetjük a segítségével.
Motor téli tárolás Gumiápoló spray. Főleg az idősebb abroncsokhoz ajánlott, indulás előtt érdemes eltávolítanunk a futófelületről
Ha csak oldalsztender áll rendelkezésünkre, és motoremelőnk sincs, akkor a gumikat fújjuk fel az ideális értékre (a minimális veszteség miatt egy-kéttized barral feljebb is lehet) és egy gumiápoló habbal bevonva meg is vagyunk a felkészítésével. Egyetlen plusz teendőnk, hogy a szelepet is megvizsgáljuk: ha repedezett, akkor feltétlenül cseréltessük ki a holtszezon előtt, nehogy leengedjen az abroncs, és a motor súlya alatt megsérüljön a levegő nélküli gumi.
Motor téli tárolás A guminyomás beállításához nem kell gépkönyv: az ülés alatt, vagy a lengővillán megtaláljuk a gyári értékeket
Motor téli tárolás A ZZR-en közel 3 bar az üzemi nyomás. Télre ezt emelhetjük 1-2 tizeddel

Lánc: Koszos? Na és?

Egy szezon alatt többször, alaposan el szoktam mosni a láncot, arra gondolva, hogy a gyakori tisztítás biztosan növeli az élettartamot. Nos, ha megnézzük a mai, modern O és X gyűrűs láncok szerkezetét, akkor gyorsan kiderül, hogy eddig helytelenül jártam el, ugyanis a kimosott kenőanyagot szinte lehetetlen tökéletesen pótolni, és ez u.n: szárazon futást eredményez, ami a görgők idő előtti kopásához és a láncszett cseréjéhez vezet. A megoldás az évi egy (legfeljebb kettő) alkalommal történő pucolás, lánctisztító spray, vagy oldószermentes tisztítószer használatával. Ha a lánc nem szorul cserére, akkor érdemes a téli pihenő előtt megejtenünk a takarítást, így a koszt eltávolíthatjuk, bőséges láncspray használattal pedig megvédhetjük a korróziótól, így nyugodtan gondolhatunk a tavaszi szezonkezdetre.
Motor téli tárolás A lánc tisztaságánál fontosabb, hogy kellő mennyiségű kenőanyag legyen rajta
Motor téli tárolás Ennyi kenésnek kell lenni a láncszemek gyűrűi alatt. Ha ezt egyszer kimostuk innen, a pótlása szinte lehetetlen

Elektromosság

Főleg az idősebb motoroknál jelent problémát, hogy az elektromos rendszer – a zárt csatlakozók ellenére is – bizonytalanul működik, vagy nagy veszteséggel továbbítja az akkumulátorból érkező áramot. A hosszabb pihenő előtt érdemes ezeket a csatlakozókat széthúzni, és kontkakt spray, vagy WD-40 segítségével „felújítani” őket, hiszen egy apró elektromos hiba is óriási galibát tud okozni a motor működésében. Az akkumulátor is gondozást igényel, hiszen a mai, zárt rendszerű telepek már nem viselik el a teljes lemerülést: ha tíz volt alá esik a feszültség bennük, akkor szinte menthetetlenül károsodnak, és cserélni kell őket. Létezik automata készülék, mely lemeríti, majd megtölti az akksit, így szimulálva a napi használatot, ezzel lényegesen meghosszabbítva a telep élettartamát. A motorokban használt, kisméretű akkuknak magas az önfogyasztása, így ha csak hagyományos akkumulátor-töltő áll a rendelkezésünkre, akkor legalább 6-8 hetente meg kell töltenünk őket.
Motor téli tárolás Ha ezt látjuk, minden rendben. Amíg 12 volt felett van a feszültség az akkuban, nincs dolgunk vele
Nem tartozik szorosan a műszaki teendők közé, de egy fiatal és nagyköbcentis motor esetében sokat spórolhatunk, ha a téli hónapokra ideiglenesen kivonatjuk a forgalomból. A művelet 2300 forintba kerül, és tetszőleges időtartamra, de maximum fél évre vonathatjuk ki a járművet – a hat hónap leteltével nincs semmilyen teendőnk, ugyanis automatikusan visszakerül a forgalomba. A kötelező biztosításon és a súlyadón így akár negyvenezer forintot is spórolhatunk, ami igencsak jól fog jönni a tavaszi szezonkezdetkor.